Április 14-én

2023.04.06. 18:00

Először rendeznek palántafesztivált Zalaegerszegen

Hagyományteremtő szándékkal első ízben rendezik meg az Egerszegi palántafesztivált április 14-én, pénteken a Göcseji Tudásközpontban.

Arany Gábor

Kaj István, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat területi felelőse, Tolvaj Márta, Nikitscher Bernadette, Horváth István, a Vásárcsarnok igazgatója

Fotó: Pezzetta Umberto

A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be. Tolvaj Márta önkormányzati főtanácsadó elöljáróban kiemelte, hogy az év végéig hétezer látogatót vonzottak a tavaly áprilisban megnyílt Göcseji Tudásközpont programjai. Ezek sorát gazdagítja az országosan is egyedülálló kezdeményezés, amelynek középpontjába a palánták kerültek. Reggel hét órától várják az érdeklődőket, a megnyitót háromnegyed tízkor tartják meg, a tervek szerint dr. Nagy István agrárminiszter részvételével. Nikitscher Bernadette, a Göcseji Tudásközpont vezetője arról szólt, hogy a 14 óráig tartó programot kulturális műsor színesíti, a szakmai részben pedig hat előadóval találkozhatnak az érdeklődők. Szó lesz a magfogási praktikákról, a zöldségfajták választásáról, a palántanevelésről, a berkenye ültetéséről, kezeléséről, az eperpalánták szaporításáról, gondozásáról. Lesz ételek kóstolója, tanácsadás a kiskertek gondozásához, de még gyermekeknek játszóház is. Emellett kiállítást rendeznek ötvenféle gyógynövényből, tekintettel arra is, hogy Zalában ezekből 160 fajta él meg. Ez utóbbi programot az ezzel kapcsolatos ismereteket firtató, a gyógynövények felismerésére fókuszáló totójáték is színesíti, a nyertesek pedig értékes ajándékokkal távozhatnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában