A hittanos gyerekek felfedezhették: nem vagyunk egyedül

A több mint 300 ifjú tartalmas és vidám napot töltött együtt a reggeli szentmise után a Kis Szent Teréz-templomban, amelynek akár a tornyába is felmehettek, megismerhették a bazilika orgonáját, az udvari rekeszmászás során pedig akár tériszonyukat is legyőzhették az egymásra rakott műanyag tárolók meghódítása során.

A legjobbak – persze, biztosítókötéllel – több mint 20 emelet magasságba jutottak, emellett népszerű volt a hittanos gyermekek körében a foci és a métajáték, mint ahogyan sokakat vonzott Paulics Piroska bibliai ételkóstolója is.

A hitoktató Salamon király labdácskáit készítette el a fiataloknak, akik a fasírtgolyóhoz hasonlító eledel elfogyasztása előtt az uralkodó korával is megismerkedhettek.

A keszthelyi hittanostalálkozón Felker Zsolt atya, a Veszprémi Főegyházmegye hitoktatási referense arról beszélt lapunknak: a napot nyitó szentmisén a Jóisten kegyelmét és Kis Szent Teréz közbenjárását kérték azért, „hogy elteljünk kegyelmekkel, a gyermekek pedig találják meg az életükben a hivatásukat, hallják meg Isten hangját, s úgy cselekedjenek, akár játszanak, hogy ez társaiknak a javára váljék”.

Az is cél, tette hozzá Zsolt atya, hogy ezek a fiatalok felnőve – a Jóisten segítségével – papok, szerzetesek, vagy édesanyák, édesapák legyenek. Persze, az ilyen napok az önfeledt játékra is alkalmat nyújtanak, amely során azt is megélhetik, környezetükben sok hittanos fiatal él, „s nem vagyunk egyedül, hiszen ez alkalomra is megtelt a bazilika, amelyben mindannyian megélhetjük a közösség élményét, amely óriási erőt képes adni a hit megvallásához, miközben bőven árad a Jóisten kegyelme. A mi legfontosabb célunk pedig a lélekmentés”, fogalmazott Felker Zsolt, emlékeztetve: azért is esett e bazilikára a helyszínválasztás, mert a névadó Kis Szent Teréz 150 éve született, az ő élete pedig megmutatja a „kis utat”, hogy megtaláljuk Istent az életünkben.

Mezei András, a házigazda Kármel plébánosa kiemelte, polgári iskolákból is szép számmal érkeztek hittanosok e napra, „amely által olyan lenyomat marad az ő lelkükben, ami később is hatással lesz az életükre, egyfajta alapot teremtve, a gyermekkori élmények ugyanis később visszajönnek, ezért is fontos az ifjúság nevelése, mert ebből később gyümölcsök teremnek. Olyan ez, mint a magvetés”.

Felidézte: ezen az úton járt Don Bosco, Néri Szent Fülöp és jár a „jelen szentje, Böjte Csaba testvér” is. Ők a gyermekeket játékkal, közösségi élményekkel, programokkal, akár kalandokkal közelítették meg, olyasfajta lelki táplálékot nyújtva nekik, „amiből később erőt meríthettek, s visszatérhettek a gyökerekhez”. Mezei András szerint ma is erre van szükség, és minden hasonló program e célt szolgálja.