Tönkretették a kitelepítettek és családjuk életét a kommunisták

2023.02.28. 17:30

Mementó az elhurcoltak emlékére Keszthelyen

Mementót avattak a keszthelyi Várkertben mindazok emlékére, akiket 1950 és 53 között a „magyar Gulágra”, vagyis a hortobágyi kényszermunkatáborokba hurcolt az akkori vörös diktatúra.

Péter B. Árpád

Vozár Péterné: Hazánkból is több százezer embert végeztek ki, vagy vittek kényszermunkatáborba a kommunisták

Fotó: Belovári András

„Imádkozz értük régi kürt / Csak halkan búgva, sírva / Bolyongjad be a messze űrt / S hajolj le mind a sírra. / Dúdolj fülükbe altatót. / Akár a dajka ének. / Álmodjanak az álmodók / Boldog hazát és népet!” – olvasható az emléktáblán vitéz Somogyváry Gyula verse.

A mementóval Keszthely közössége azon ártatlan zalai családokra emlékezik, amelyek tagjait 1950 és 53 között deportált az ÁVH a 12 kelet-magyarországi kényszermunkatábor valamelyikébe. Őket fegyveresek őrizték, s embertelen körülmények között kellett dolgozniuk.

Mintegy 10 ezer embert hurcoltak el az ország minden részéből, a hajdani pribékek csupán egy órát adtak nekik, hogy összeszedjék legfontosabb holmijaikat. Irataikat elvették, és a hortobágyi barakkokban mindössze fél méter széles ágy jutott a kitelepítetteknek, akik az 1953-as amnesztia után sem térhettek haza kifosztott otthonaikba, és később is csak segédmunkásként dolgozhattak.

Csótár András: A kommunista ideológia alapjaiban téves és gonosz
Fotós: Belovári András

A kommunizmus áldozatainak emléknapján Csótár András, az emberi erőforrások bizottságának elnöke leszögezte: „döbbenetes, hogy még mindig akadnak megtévesztett emberek, akik hangoztatják, Kádár János jót akart”.

– Azonban mi tudjuk, hogy a kommunista ideológia alapjaiban téves és gonosz – folytatta a képviselő. – Nemcsak hirdette az évezredes emberi együttélési szabályokon alapuló világ megszűnését, hanem szükségesnek is tartotta annak felszámolását.

Vozár Péterné, Keszthely alpolgármestere úgy fogalmazott: „sok magyar ember és család személyes áldozatával és önfeláldozásával építette fel mai függetlenségünket és szabadságunkat”.

Imádság és emlékezés. Zalából is sokakat hurcoltak el a hortobágyi kényszermunkatáborokba
Fotós: Belovári András

– A 20. századi magyar történelem azon 40 éve, amit a kommunista diktatúrában töltöttünk, súlyosan rányomta bélyegét az életünkre – emlékeztetett a politikus. – Szinte minden családban van olyan történet, amit hosszú ideig vagy talán máig senkinek sem meséltek el, rettegve a megtorlástól. Hazánkból is több százezer embert végeztek ki vagy vittek hazai, illetve a Szovjetunióban lévő kényszermunkatáborokba a kommunisták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában