Megemlékezés

2023.02.15. 19:30

Cirill és Metód ünnepnapján

Európa társvédőszentjeire, a IX. században élt testvérpárra, Szent Cirillre és Szent Metódra emlékeztek kedden a letenyei Kolping Otthon kertjében. Az imádságot Aigner Géza plébános vezette.

Gyuricza Ferenc

A keddi megemlékezés résztvevői

Forrás: Letenyei plébánia

Azért választották ezt a helyszínt, mert az otthon kápolnájának külső falát – az első európai szerzetesközösség megalapítója, Szent Márton alakja mellett – a szerzetesi életben nevelkedett hittérítő testvérpár képmása díszit. Az időpontot pedig Szent Cirill és Szent Metód ünnepnapja indokolta, a magyar katolikus egyház ugyanis Cirill halálának évfordulóját, azaz február 14-ét jelölte ki erre. A megemlékezésen a letenyei horvát nemzetiségű önkormányzat, a helyi Kolping Otthon, valamint az egyházközség képviselői vettek részt, ezáltal magyar és horvát nyelvű imádság egyaránt elhangzott.   

Aigner Géza plébános lapunknak elmondta: Metód 869-től Pannónia érsekeként szolgált, s ebbéli tisztségében biztosan találkozott a magyarokkal, erről több forrás tanúskodik. Az atya szerint Metód tulajdonképpen közös főpásztorunk volt a Dunántúlon és Illíriában. Fiatalabb testvére, Cirill pedig Konstantinápolyban volt könyvtáros, a pápa őt bízta meg a Biblia, továbbá a szertartások szövegeinek szláv nyelvre való lefordításával, ezáltal megteremtve annak a lehetőségét, hogy a szlávok anyanyelvükön végezhessék vallásgyakorlatukat. Cirill emellett a szláv írásrendszer megalkotója is volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában