15,7 kilométer

2023.01.15. 11:00

Rockenbauer Pálért gyalogolt a népes nagykanizsai túracsapat

A Dél-Zalai Kék Virág Túracsapat nem feledkezett meg a hazai természetfilmezés kiemelkedő alakjáról, Rockenbauer Pálról, aki szombaton lett volna 90 éves.

Benedek Bálint

Forrás: Zalai Hírlap

Az éjszakai eső és a hajnali ködös idő ellenére 24 fő gyülekezett a nagykanizsai buszállomáson, hogy egy már hagyományos túrával emlékezzenek. Mire Lőrincz Sándor túravezető társaságában Zalakarosra értek, a nap is előbukkant és szép kora tavaszi időt biztosított a programhoz. A túra egy kicsit rendhagyó lett, mivel a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát, vagyis a Zalakaros parkerdőt, Zalaújlakot, valamint Gesztenyeházat és Nagybakónakon a József-hegy térségét hajtóvadászat miatt lezárták. Így a Zalaerdő Zrt. munkatársaival történt egyeztetés után Zalakarosról a zöld sáv és a kék körjelzésen Zalamerenye érintésével 15,7 kilométert gyalogoltak el az Orosztony Örömhegyen található Rockenbauer Pál emlékhelyre, ahol a túracsapat által még 2013-ban kihelyezett Rockenbauert ábrázoló fénykép alatt friss koszorút helyeztek el. Innen már a kéktúra útvonalán haladtak Nagybakónak irányába, ahonnan autóbusszal érkeztek vissza a Kanizsára. A következő túra február 4-én szombaton lesz, amikor a Várdomb környékén sétálnak.

Forrás: Zalai Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában