Összefoglaló

2023.01.26. 17:00

Figyelemfelhívó akció, látogatási tilalom a kórházban, a Balatoni Múzeum elismerése – híreink a térségből

Mozsár Eszter

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

ZALAEGERSZEGI HÍREK

A méhnyakrák megelőzésére hívják fel a figyelmet Zalaegerszegen

Hat éve kezdődött az a rendezvénysorozat, amely felhívja a figyelmet a női egészség megőrzésére, elsősorban a méhnyakrák megelőzhetőségére, majd ehhez csatlakozóan az endometriózis gyógyíthatóságára, az inkontinencia késleltetésére. Szerdán a vasárnapig tartó Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez kapcsolódva ismét összegyűltek az egerszegiek a Keresztury VMK-ban, ahol hagyományaikhoz híven gyöngy karkötőket fűztek, amelyeket a kezelés alatt állóknak juttatnak el a megyei gyógyító intézménybe, mondta a Zalai Hírlapnak a rendezvény védnöke, Balaicz Zoltánné.

Zajlanak a felújítások a zalaegerszegi Ady utcában

Jó ütemben halad az Ady utca felújítása, a most folyó munkálatokról a Kisfaludy utcai kereszteződésnél szerdán tartottak tájékoztatót - írja a zaol.hu. Mint dr. Káldi David, a térség önkormányzati képviselő felidézte, tavaly az első ütemben öt hónap alatt az ivóvízvezetéket váltották ki a Petőfi és Eötvös utca közötti szakaszon 510 méter hosszon 122 millió forintos költséggel. Jelenleg a csapadékcsatorna tervének véglegesítése érdekében szükséges közműfeltárások zajlanak. A Petőfi utca Kazinczy tér közötti szakaszon a tervezett csapadékcsatorna nyomvonalának és a meglévő, jelenleg is üzemelő közművek keresztezéseit tárják fel, ehhez 20 helyen vizsgálódnak a felszín alatt. A feltárás előreláthatólag február közepéig befejeződik.

Bősze Ádám a keringők világáról, a bécsi újévi koncertről mesélt

Év elején járunk, így abszolút aktuális volt Bősze Ádám szórakoztató és egyben ismeretterjesztő előadása szerdán este a Keresztury Városi Művelődési Központban – tudósít a Zalai Hírlap. A téma nem más, mint a Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi koncertjeinek története volt. A kiváló zenetörténész és televíziós műsorvezető elegáns szürke zsakettben jelent meg, aminek azonnal el is magyarázta az alkalomhoz illő viselését, ugyanis a bécsi filharmonikusok mindig így lépnek fel. A Bartók Rádióból jól ismert zenetörténész saját életéből vett sztorikkal, anekdotákkal színesítette az amúgy is élvezetes előadást.

NAGYKANIZSAI HÍREK

Részleges látogatási tilalom csütörtöktől a kanizsai kórházban

A Kanizsai Dorottya Kórházban január 26-ától részleges látogatási tilalom lép életbe a krónikus belgyógyászati osztályon – írja a zaol.hu. Az influenzaszerű megbetegedések emelkedése miatt az osztályon ápolt betegek védelme érdekében hozták meg a döntést. A hozzátartozók az osztályon ápolt betegek egészségügyi állapotáról a kórház jól ismert telefonszámán keresztül az osztályt kapcsolva kérhetnek felvilágosítást naponta 14 és 16 óra között. A kórház vezetősége nyomatékosan kéri a hozzátartozókat, hogy a munkatársaik leterheltségére való tekintettel, a beteg állapotáról lehetőség szerint csak egy hozzátartozó érdeklődjön.

Farsang a Hölgyklubnál

Vidám farsangi mulatsággal várta tagjait nemrég a Honvéd Kaszinó Hölgyklubja az intézmény egyik termében – tudósít a Zalai Hírlap. A 33 hölgyet a soraiban tudó szervezet közössége ezúttal nem öltött maskarát, kizárólag különféle vidám műsorszámokkal színesítették az összejövetelt. Persze szó esett a farsangi hagyományokról, népszokásokról és maradt idő a közös táncra, muzsikálásra is. Az est fénypontjaként három galamboki középiskolás fiatalember néptánccal és zenével szórakoztatta a társaságot.

Z. Soós Istvánra emlékezünk

Huszonegy éve, hogy Z. Soós István festő, grafikus, rajztanár nincs közöttünk - tájékoztatta a zaol.hu hírportált a nagykanizsai Thúry György Múzeum. A kanizsai származású Z. Soós István életművét, festményei számát megbecsülni nem egyszerű feladat. Még életében szülővárosának tekintélyes mennyiségű, több, mint 700 darabos festményegyüttest adományozott, amelyek között a festményeken kívül rajzok, vázlatok, grafikák, sőt fakéreg alkotások is megtalálhatók. Aukciókon ritkán bukkan fel a neve, hiszen csak ritkán adott el festményeket, így reneszánsza még várat magára, pedig kivételes tehetséggel rendelkezett, egyszerre volt grafikus és festőművész. Neve freskóképfestőként és falikép-, műemléki restaurátorként is ismert.

KESZTHELYI HÍREK

A Balatoni Múzeum kapta idén a Pro Cultura-díjat

A Himnusz születésének 200. évfordulóján átadták Keszthelyen a Pro Cultura-díjat, amelyet ezúttal a 125 éve alapított Balatoni Múzeum kapott- olvasható a Zalai Hírlapban. A rangos, két évtizede alapított elismerést ezúttal Németh Péter igazgató vette át Manninger Jenő polgármestertől és Csótár Andrástól, az emberi erőforrások bizottságának elnökétől. A város első embere a Keszthelyhez köthető évfordulós személyiségekről is megemlékezett, köztük a 200 éve született Petőfi Sándorról, aki felesége, Szendrey Júlia révén kötődik a Balaton fővárosához, illetve Kacsóh Pongrácról, aki a nyugat-balatoni településen írta meg a János vitéz című daljátékát. Ünnepi beszédében Csótár András a kultúra nemzetmegtartó szerepéről beszélt, kiemelve az anyanyelv s a meglévő értékek, kincsek megőrzésének, továbbadásának fontosságát. A keszthelyi ünnepen a Hevesi Sándor Színház művészei léptek fel, s megnyílt a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete keszthelyi csoportjának Petőfi 200-emlékkiállítása.

Mulatságokra készülnek a Balatonnál

Több plébánia is farsangi bálra készül a nyugat-balatoni térségben - írja a zaol.hu. A keszthelyi Kis Szent Teréz karmelita bazilika február 17-én, pénteken este rendezi jótékonysági mulatságát a megújult Hotel Helikonban. A bálon a Silver Band szolgáltatja majd a talpalávalót. A bevételéből a Kis Szent Teréz-plébánia ministránsközösségét támogatják. Azt kérik, a hívek részvételi szándékukat mielőbb jelezzék az irodában vagy a sekrestyében. Egy nappal később, február 18-án, szombaton a három nyugat-balatoni üdülőfalut szolgáló gyenesdiási plébánia tart keresztény farsangi mulatságot a Kárpáti János-iskolában 16 és 22 óra között. Az ingyenes, batyus jellegű mulatságon a kisgyermekeket „csöndszoba” várja, a nagyobbakat a Re-Folk zenekar szórakoztatja.

Felcsíki polgármesterek látogattak Zala vármegye több településére

Öt felcsíki polgármester – Csíkmadaras, Csíkdánfala, Csíkkarcfalva, Csíkszenttamás és Csíkszentdomokos első embere –, továbbá több székelyföldi kistérségi vezető érkezett tanulmányútra Zala és Somogy vármegyébe, amelynek részeként jártak a minap a Nyugat-Balaton településein is. Testvértelepülési és családi kapcsolatok révén már 15 éve együttműködünk Csíkszenttamással, mondta a Zalai Hírlapnak Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere. Idén szeptemberben Csíkszenttamás küldöttsége mellett más felcsíki településekről is érkeznek delegációk a nyugat-balatoni nagyközség szüreti ünnepére, addig pedig a gyenesdiási Dalárda révén készül egy CD, amelyen több gyimesi s felcsíki kultúrcsoport is énekel majd. Ezt a Trianon emléknapon, június 4-én mutatják majd be Székelyföldön.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában