VOSZ Pontként is működnek

2023.01.20. 14:00

Bővült a ZMVA keszthelyi irodájának tevékenysége

Mától VOSZ Pontként is működik a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Keszthelyi Vállalkozásfejlesztési Irodája. Erről írtak alá megállapodást az érintett felek a zalaegerszegi Megyeházán pénteken.

Mozsár Eszter

Pácsonyi Imre (a ZMVA kuratóriumának elnöke) és Gesztesi Béla (a VOSZ ügyvezető igazgatója) aláírja a megállapodást. Mellettük Doucha Ferenc és Kustán Gyula

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével kötött megállapodás lehetővé teszi a Széchenyi Kártya Program hiteltermékei vállalkozások általi igénylésének helyben történő befogadásával kapcsolatos ügyintézését, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az eseményen jelen volt Gesztesi Béla, a VOSZ ügyvezető igazgatója, Doucha Ferenc, a VOSZ Zala Megyei Szervezetének volt elnöke, Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Kustán Gyula, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgató-helyettese. A mostani megállapodásnak köszönhetően tehát már nemcsak Zalaegerszegen és Nagykanizsán, hanem Keszthelyen is kibővített szolgáltatásokkal várja a ZMVA a vállalkozásokat.

A jelenlegi bővítés a 2014. július 24-én létesített együttműködési megállapodást módosítja és egészíti ki. Az eseményen elhangzott: mindkét szervezet részéről tavaly több milliárd forintos hitelkonstrukciókat helyeztek ki a vármegyében. A mai nehéz gazdasági helyzetben különösen örvendetes, hogy egyre több vállalkozó fordul feléjük beruházásaikat finanszírozandó. Keszthely fejlődő és dinamikus térség, ahol elsősorban a turizmus és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások további fejlesztésére van igény, mondták.

Gesztesi Béla, a VOSZ ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy mindig szívesen támogatják a zalai elképzeléseket. Országosan egyébként 26 helyen működik VOSZ Pont, mellettük a kamarák, illetve kisebb mértékben a Takarékbankok segítenek a Széchenyi Kártyákkal kapcsolatos ügyintézésekben. Zalában a vállalkozásfejlesztési alapítvány már a kezdetek óta népszerűsíti ezt a gazdaságfejlesztő programot. Elhangzott továbbá, hogy a Széchenyi Program két évtizede alatt a VOSZ 4 ezer milliárd forintnyi hitelkihelyezést bonyolított, amit mintegy 360 ezer vállalkozás vett igénybe. A program megkerülhetetlen gazdaságpolitikai tényező lett, mondta Gesztesi Béla.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában