Gyarapszik a település

2023.01.11. 10:42

Az új évet köszöntötték Teskándon

Az esztendő első hétvégéjén köszöntőt tartottak a teskándi fittparkban, ahol a résztvevőket tea, forralt bor, sült szalonna is várta.

Arany Gábor

Hagyományt szeretnének teremteni a programmal

Forrás: Teskándi Közös Önkormányzati Hivatal

A vasárnap délutáni programon köszöntőjében Sipos László polgármester kitért rá, hogy a település örvendetesen gyarapodik, hiszen 12 újszülött érkezéséről számolhattak be az őszi, szeptember elején megtartott falunapon. 

Közös szalonnázás is szerepelt a programban. Forrás: Teskándi Közös Önkormányzati Hivatal

E programmal egyébként hagyományt kívántak teremteni, ezzel is erősítve a szülőföld szeretetét, tiszteletét, tette hozzá. Mint fogalmazott, az új esztendő üdvözlésekor a legbizonytalanabb helyzettel nézünk szembe az elmúlt évekhez képest. Nem tudni, mit hoz a jövő, nemcsak az évet, de a közelebbi időszakot tekintve is vannak bizonytalansági tényezők, ám bátran tekintenek a jövő elé. Konkrét terveik vannak a fejlesztések terén, mellyel szeretnék még élhetőbbé tenni a települést. A polgármester újévi köszöntője után adták át az adventi naptárban számokkal résztvevőket, valamint a számvadászokat illető jutalmakat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában