"A történelem tele van hősökkel"

2022.11.16. 17:00

Bottyán-napi megemlékezés Lentiben

A város önkormányzata és a Szépkorúak Civil Szervezete tartott megemlékezést Bottyán János tiszteletére szerdán a néhai kuruc generális Átkötő úton található szobránál. Ünnepi beszédet Korosa Andrea, a Lámfalussy Sándor Szakképző Iskola oktatója mondott.

Korosa Titanilla

Drávecz Gyula alpolgármester és Horváth László polgármester koszorúzott

Fotó: Korosa Titanilla

A szónok kiemelte, a történelem tele van hősökkel, mártírokkal, szentekkel, illetve bűnbakokkal, árulókkal és gonosztevőkkel. Ezek az emberek, az ő cselekedeteik teszik élővé a történelemtudományt. Történeteik beleépülnek a köztudatba, fennmaradnak, akár a kollektív tudat részévé is válnak. Idővel át is alakulhat az emberekben a róluk élő kép. Bottyán János emléke, megítélése azonban nem változott az idők során. Hősként tekintünk rá, egyrészt hadvezéri képességei miatt is kiemelkedik a Rákóczi-szabadságharc és a kuruc háborúk során, másrészt nagyon fontos embersége, becsületessége, hűsége és kitartása, amellyel Rákóczi Ferenc mellé odaáll, hiszen hozzátartozik a történetéhez, hogy Bottyán először a Habsburgok mellett tette le voksát, azért szervezett csapatot, hogy feltartóztathassa a kurucokat. 1703-ban Zólyom várában a császári csapatok élén Bercsényi Miklós és Ocskay László kuruc vezérekkel találta szembe magát, utóbbit párbajra is hívta. Győzelmet nem aratott, viszont Bercsényinek sikerült őt meggyőznie, hogy álljon át Rákóczi oldalára, és kalandos úton végül a kuruc táborba került s rövid idő alatt generálisi rangot kapott. Meg is hálálta a bizalmat, karrierje csúcsára 1705-ben ér el azáltal, hogy a fejedelem a Dunántúl felszabadításával bízta meg. Feladatának tekintette, hogy elnyerje a lakosság szimpátiáját, ezért megakadályozta a fosztogatást, emiatt sokan Jótevő Jánosként emlegették. Lenti történetében pedig azért fontos a szerepe, mert róla kapta nevét a helyi laktanya 1951-ben.

Korosa Andrea mondott beszédet
Fotós: Korosa Titanilla

A továbbiakban Krisztánovics György szavalata hangzott el, majd a megemlékezők elhelyezték koszorúikat, mécseseiket a szobornál. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában