Közeleg a kiskertben a céklaszüret ideje

Persze ne csak a naptárt és az időjárás-előrejelzést figyeljük, nézzük meg: érettek-e a gumók? Eltelt-e a vetés óta a fajtánként szükséges 12-16 hét? Vizuális figyelmeztető jel, ha a levelek öregednek, sárgulnak, foltosodnak - az ideális betakarítási időben a kerek gumókon belül megjelennek a fehér gyűrűk, de még nem alakul ki belőlük túl sok. Az apróbb, bébi céklák már szeptember végén, október elején begyűjthetők, a nagyobbaknak az eltarthatóság érdekében a kellő méret elérése után még 4 hetet érniük kell a talajban - friss fogyasztásra egyébként a cékla minden fajtája még apró, éretlen formában is alkalmas, a gumó vitamindús, rendkívül finom és ideális állagú, egyetlen hátránya, hogy nem sokáig tárolható.

Gyakorlati jó tanács a betakarításhoz: a répákat kora reggel emeljük ki a földből. Ügyeljünk rá, hogy ne szakadjon meg minden gyökere és a héja se sérüljön. A földről csak szikkadás után, pár óra múlva szedjük össze, óvatosan vágjuk le a nagy leveleket (ne sértsük meg a répát), a szívleveleket hagyjuk épen, ezek óvják meg a gumót a kiszáradástól, s maradjon a főgyökér is sértetlen. A tároláshoz sötét, hűvös, magas páratartalmú helyiség ideális - például egy hagyományos pince, kamra -, spájzolhatjuk dobozban homok vagy tőzeg között. Pár darab nedves ruhával takarva a hűtőszekrény zöldségrekeszében is kibírja, a meghámozott, feldarabolt, legalább 25 percig főzött cékla a fagyasztóban akár egy évig is stabil, fogyasztható marad. A vetésforgó a répafélékre is vonatkozik, ezért betakarítás után jól jegyezzük meg, hogy ugyanoda 3 évig nem ültetjük.

A céklarépát, az egész világon népszerű zöldséget ősidők óta ismeri az emberiség, a babilóniaiak és a föníciaiak már az időszámításunk előtti második évezredben is nagy területen termesztették. Európa északi fertályaira a rómaiak vitték magukkal, s ott annyira megkedvelték, hogy például Nyugat-Európában manapság évente több mint 200 ezer tonnát termelnek belőle - 90 százalékát zöldségként hasznosítják, a maradékból zöldséglé, színező élelmiszer és élelmiszerszínezék készül. Hazánkban a XVII. században vált ismertté, s azóta a kertészek egyik fő zöldségnövénye. Nagyobb területen Szekszárd, Baja és Debrecen környékén termesztik, de nem hiányzik a zalai kiskertekből sem.

A cékla (a mángolddal és a cukorrépával együtt) a "Beta vulgáris" csoport tagja, az Amaranthaceae (disznóparéjfélék) bonyolult családfájának Betoideae (virágos amaránt) alcsaládjába tartozik, gazdaságilag a Caryophyllales (szekfűvirágú) nagy rendjének legfontosabb növénye. A Beta vulgaris fajleírását 1753-ban Carl Linnaeus Species Plantarum című művében tette közzé, ezzel egyidőben létrehozva a Beet nemzetséget. Vadon élő ősüket, a Beta vulgaris subsp. maritimát (tengeri répa) már a kelták is jól ismerték, ők nevezték el beetnek a sziromlevelek egyes részeinek és erezetének színe alapján. Piros színét anthocianin tartalmának köszönheti, erre utal a latin beta név is. Vitaminbősége és híres leszármazottai ellenére a tengeri répát manapság nemigen használják, régen a szegények főztek levest belőle, ma már csak az ínyencek tudják, hol terem. Van, hogy fogyasztásra alkalmatlan, mert olyan keserű, máskor ízletes és édes, attól függően, milyen sótartalmú (nitrátos vagy klóros) a talaj, ahol nő. A 19. századig hashajtóként is használták.

A cékla nagy mennyiségben tartalmaz biológiailag aktív anyagokat, beleértve a betalainokat, karotinoidokat, fenolokat, gazdag vitaminforrás, többek között A-, C-,B1-, B2-, B6- és B13-vitamint, folsavat, ásványi anyagokat (kalcium, vas, magnézium, mangán, foszfor, réz, cink, kálium, szelén), élelmi rostokat tartalmaz és magas antioxidáns kapacitással büszkélkedhet. A céklában található fitokemikáliák védelmet nyújtanak különféle krónikus betegségek ellen.