Speciális technikával újítják meg az utat

2022.10.26. 19:30

Ezermilliárd forintból épültek s korszerűsödtek a hazai szakaszok

Speciális technikával, újabb egy kilométeren újul meg a Keszthelyt Várvölggyel összekötő út.

Péter B. Árpád

Az útfejlesztések az emberek életminőségét javítják, s erősítik a helyi gazdaságot – fogalmazott Nagy Bálint, mögötte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs vezetője és Mikesz Csaba

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

A munkálatok közelében tartott tegnapi sajtótájékoztatón Nagy Bálint beruházási államtitkár, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: 2010 előtt az útinfrastruktúra tekintetében is hátrányos helyzetben volt Magyarország. Ezt követően azonban – segítendő a gazdaságot és az embereket, a családokat – nagyarányú fejlesztés kezdődött ezen a területen is.

A politikus felidézte, a kabinet azt vállalta, hogy az országot minden irányban autópályával köti össze a szomszédos államokkal, illetve 2025-ig valamennyi megyei jogú város kapcsolódni fog a gyorsforgalmi úthálózathoz, amely autóval a hazai települések mindegyikéről fél órán belül elérhető lesz.

– Utóbbi az emberek életminőségét javítja, erősíti a helyi gazdaságot, s ebben a térségben a turizmus szempontjából is jelentős – hangsúlyozta Nagy Bálint, aki elmondta, az elmúlt évtizedben mintegy 7500 kilométernyi út épült, vagy újult meg, több mint ezermilliárd forintból. Emellett a Magyar Közútnak a fejlesztéshez szükséges gépjárműparkja is bővült, korszerűsödött.

Lapunk kérdésére a politikus kifejtette, a háborús válsághelyzetben, az elhibázott brüsszeli szankciós politika okozta nehézségek ellenére is folytatódnak az útfejlesztések, és most a legfontosabb cél, hogy a megkezdett munkák minél előbb befejeződjenek.

Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese arról is szólt, idén 960 kilométernyi út újul meg, amire 182 milliárd forint áll rendelkezésre. A cég hazai költségvetési forrásból és kisebb hányadban a Területi Operatív Program segítségével végzi ezt a munkát. Az elmúlt időszakban pedig újabb 31,6 milliárd forintot kapott a társaság, amelyből 160 kilométernyi utat korszerűsítenek a jövő nyárig.

A szakember elmondta, a Keszthelyt Várvölggyel összekötő úton korábban már több szakaszt felújítottak. Ezúttal nem szokványos, hanem úgynevezett remix technológiával dolgoznak, amely azt jelenti: újradarálják a meglévő útpályaszerkezetet, amelyből – feljavítva – készül a homogén és teherbíró alap. Erre két réteg aszfalt kerül, amelynek köszönhetően „masszív, erős, időtálló, nagy teherbírású utat építünk” – összegezte a mostani munkákat Mikesz Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában