Minden évben találkoznak az egykori Zalaegerszegi Ruhagyár legkitartóbb dolgozói

Szeptember első szombatján, ha esik, ha fúj, immár 9 éve találkoznak egymással az egykori Zalaegerszegi Ruhagyár legkitartóbb dolgozói. Az idén lenne 71 éves a cég, jövőre lesz 20 éve, hogy eladták a varrónők alól a gépeket, 10 esztendőbe tellett, mire kiheverték a sokkot, az idén munkahelyükhöz közel, a Napfény étteremben adtak egymásnak randevút.

Mára felnőtt egy generáció, melynek tagjai értetlenül nézik a Platán soron, a modern szupermarket mellett kibelezett, törtablakú, latrinaszagot árasztó romhalmazt, s bizonyára nehezen tudnák elképzelni, hogy abban nem is olyan régen Közép-Európa legmodernebb ruhagyára működött. 90 százalékban külföldre dolgoztak, s két évtizeden át Zalaegerszegen készült divatos öltönyökben, felöltőkben elegáns férfiak korzóztak Angliában, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Svájcban, sőt az Amerikai Egyesült Államokban is.

- "Kedves Ruhagyáros Kollégák! Nagyon sajnálom, hogy nem tudok részt venni a találkozón, a szívem többször rendetlenkedik. Remélem, hogy jövőre én is ott tudok lenni Veletek és együtt emlékezünk a szép időkre. Nagyon sok szeretettel gondolok Rátok és a mi Ruhagyárunkra, ami örökké a szívem csücske marad" - érkezett az értesítés egy hajdani munkatárstól. Ezúttal 85-an fogadták el az ötletgazda és fő szervező, Simon Lívia meghívását, aki a közösségi oldalukon több mint 200 volt kollégával áll napi kapcsolatban. A cél, hangsúlyozta, hogy együtt töltsenek egy vidám délután, terített asztal mellett, közös vacsorával, zenével, tánccal, emlékezéssel.

A Zalaegerszegi Ruhagyár nemzetközi jó híre nem volt véletlen. A munka minőségét nem bízták a véletlenre, saját képző iskolájuk volt, ahol a diákokat a férfiszabó szakmára az üzem legjobb szakemberei tanították, a humán tárgyakat oktatni az azóta szintén megszűnt József Attila iskola tanára jártak át. Sőt, saját technikus-képzésük is működött - Simon Líviának volt szerencséje az utolsó, 1970-74 közötti évfolyamon megszerezni a technikusi végzettséget. Az volt csak a hatékony "duális képzés", nemdebár?! Nap mint nap, a ledolgozott 8 óra után ültek a diákok az iskolapadba.

- 1972-ben óriási fordulat következett a gyár életében: elkezdődött a svájci IPE cég vezényletével a termelés átszervezése. Nagyfokú gépesítéssel, mozdulatelemzéses normaképzési módszerrel. Szóval a Zalaegerszegi Ruhagyár nem egy komcsi őskövület volt, hanem a legmodernebb nyugati módszerekkel dolgozó sikeres nagyüzem. A '70-es, '80-as években mondhatni Zalaegerszegről diktálták a férfi konfekciódivatot. - fogalmazott Lívia, akit a normatechnológiai team vezetőjeként ért 2003-ban a gyár felszámolása.

- Mint a tervosztály vezetője, 20 éven át naponta láttam a kiváló termelési, gazdálkodási, pénzügyi eredményeket. A kilencvenes években a 3 üzemünkben (Zalaegerszeg, Lenti, Sümeg) egymillió darab termék készült, s minden évben kiemelkedően magas adózott, tiszta nyereséget értünk el. A Zalaegerszegi Ruhagyár a magyar ruhaipar élvonalába tartozott, minden évben benn voltunk az első háromban. Én még szerencsés vagyok, időben nyugdíjba mehettem - tette hozzá a 90 éves Hóbor József, akit a születésnapja alkalmából fel is köszöntöttek volt kollégái.

- Maximálisan támogatták a dolgozók tanulását - jegyezte meg Fullár Zoltán, a karbantartási csoport egykori vezetője, aki 19 éves korában villanyszerelőként került a gyárba. Fizették az utazási-, és a szállásköltségét, tanulmányi szabadságot biztosítottak a számára, így szerzett két diplomát anno a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola villamosmérnöki karán. - Közben óraadóként taníthattam a Munkácsy-SZKI-ban, s 2002-ben, amikor már a végnapjait élte a cég, átmehettem főállásba az iskolába, ahonnét szakképzési igazgató helyettesként 2015-ben mentem nyugdíjba.

- A fiatalok érdekeit messzemenően figyelembe vették. Akkoriban még működött a kedvező bérleti díjú "tanácsi lakások" hálózata, s mint támogatók és a város legnagyobb munkáltatója minden évben kaptunk néhány kiutalható lakást. A gyári KISZ-bizottság titkáraként tagja voltam a lakáselosztási bizottságnak, s a vezérek belátták, hogy a kedvezményes otthonteremtési lehetőségre a fiataloknak van a legnagyobb szükségük - lapozott emlékeiben Metál Imre, aki az utolsó években rendészeti, tűzvédelmi, katasztrófavédelmi vezetője volt a cégnek.

- A munkában is megbecsülték a fiatalokat - így Fazekasné Badacsonyi Barbara, aki a Béke őre műszakban, az előregyártó gépteremben 1991-től a felszámoláskor ráváró munkanélküliségig "szivarzsebzőként" kereste a kenyerét. Mint mondta: - még sokáig jól ment a "szekér", rengeteg volt

a megrendelés, alig győzték teljesíteni, a két műszak 24 órán át dolgozott: az egyik reggel hattól este hatig, majd a másik este hattól reggel hatig. Fiatalok voltunk, bírtuk az iramot. Honorálták az igyekezetet, megkaptam a "Kiváló dolgozó" kitüntetést is, aminek akkor még rangja volt, s én büszkén viseltem. Az utolsó években nem értettük mi történik. Először szétszórták a géptermekbe az előregyártó dolgozóit, egyre akadozott a munka, a fizetés, s végük lehúzták a rolót...

Igaz, mindez már a múlté, de a volt ruhagyár dolgozók úgy döntöttek nem hagyják feledni, s amíg lehet évente együtt töltenek egy vidám délután. Jövőre a 10. találkozóra nagy ünnepséget terveznek...