Flashmobok is csábítottak

2022.09.11. 20:00

A hagyományt ötvözték az innovációval a fürdővárosban

A háromnapos hévízi Hagyomány és innováció című népművészeti fesztivál szombati fő helyszíne a megújult piac volt, ahol kézműves termelők, kulturális bemutatók s magyar kutyafajták is várták az érdeklődőket.

Péter B. Árpád

A termelői piacon népi játszótér is várta a családokat

Fotó: Péter B. Árpád

A népművészetben rejlő innovációs lehetőségeket igyekeztek bemutatni e három napban, mondta Hermann Katalin, a Tiszta Forrás Dalkör által elnyert Leader-pályázatban közreműködő egyik szervezet, a HÉT-SZIN-TÉR Egyesület elnöke.

Ennek jegyében a piac színpadán szombaton őstermelők meséltek munkájukról, volt hangszerbemutató Varga Endrével, nótacsokor Buch Tibor színművész előadásában, s bábszínház is csábította a nemzetközi publikumot.

A szervezők a nézők s a közreműködők közötti interakcióra törekedtek e három napban, fogalmazott Hermann Katalin.

– Ennek jegyében például a Tiszta Forrás Dalkör pénteken megénekeltette a közönséget, amely egy dalt is megtanulhatott, a Véderdőben pedig, a Musica Antiqua közreműködésével, bárki belecsöppenhetett egy varázslatos hangulatú flashmobba, Karnics Tibor szíves képei között – sorolta az elnök.

A piac színpadán a feketeberkenye mellett több bogyós gyümölcsöt mutatott be szombaton Tihanyi Péter őstermelő, akinek sármelléki családi birtokán 15 éve volt az első kapavágás, s azóta Szentgyörgyvölgyön is létrehozott egy ültetvényt.

A termelői piacon kézműves foglalkozás is várta a fiatalokat
Fotós: Péter B. Árpád

– A sok főzés tönkreteszi a hatóanyagokat, megváltoztatja a cukrot, pusztulnak a vitaminok, ezért mi más eljárással, például pektinezéssel dolgozunk, s persze készítünk cukormentes lekvárokat, gondolva a diabétesszel élőkre is – fogalmazott Tihanyi Péter. – A mai táplálkozásunkban kevés, a szabadgyököket megkötő antioxidánst viszünk be, ezért ennek kiegészítésére szorul a szervezetünk.

Gutai Frank a piac színpadán kézműves termelőket faggatott, képünkön Tihanyi Péterrel beszélget
Fotós: Péter B. Árpád

A Magyarországon termeszthető gyümölcsök közül a feketeberkenyének a legmagasabb az antioxidánstartalma, emellett vitamin-, aminosav- és ásványianyag-tartalma is jelentős, ezért komplexen hat a szervezetre, feltölti azt, s a visszajelzések szerint már rövidtávon is csökkenti a vércukorszintet, tette hozzá az őstermelő. Emellett pozitívan befolyásolja az agy működését, például sokan alkalmazzák az Alzheimer-kór megelőzésére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában