A visszhang legendája

2022.09.01. 12:00

A Balaton Teátrum első előadása tihanyi regét elevenít fel

A fürdővárosban is bemutatta a Balaton Teátrum a Rege a tihanyi visszhangról című darabját, amely – alcíme és műfaji meghatározása szerint – az első balatoni mesemusical.

Péter B. Árpád

A mesemusical nem csak a gyerekeknek szól Fotók: Szántó Endre

Az estet szervező Hévízi Vállalkozók Egyesülete (HVE) eredetileg az Egregyi Múzeum kertjébe tervezte az előadást, ám a kedvezőtlen időjárás miatt végül a városi sportcsarnokban élvezhette a publikum a darabot. Amely előtt a nézők akár egy 1960-as Ikarusszal is tehettek egy kört a városban, majd a szervezők büfével várták az érkezőket.

Morvai Anikó, a HVE elnöke szerint egy igazán tanulságos történet került a közönség elé, amely „teljes egészében nekünk, a 21. század emberének szól”.

Az előadás Lipták Gábor Aranyhíd című, balatoni regéket, mondákat összegyűjtő kötetére épül, feldolgozva a tihanyi visszhang legendáját. Szűcs Balázs, a Balaton Teátrum igazgatója emlékeztetett: a Hahota Gyermekszínházból nőtte ki magát a társulat, amelynek ez az első darabja, s bár gyerekeknek, kisiskolásoknak szól elsősorban, de a felnőttek is élvezik.

A tó mitológiájának sok híres eleme van, később mindezeket sorra veszik a Balaton Teátrum előadásai
 

A Rege a tihanyi visszhangról a mondák világába viszi el a nézőt, bemutatva azt is: Mi köze van „Aranyannának”, a néma pásztorlánynak, továbbá Hullámkirálynak és fiának, Tihany hercegnek a visszhanghoz. Mindez szórakoztató és tanulságos formában ölt testet, Szűcs Balázs meghatározása szerint pedig előadásuk „szerelemről és emberekről szól, egy mitikus világban”.

A Balaton Teátrum – önmeghatározása szerint – azzal a céllal jött létre, hogy a balatoni regéket és mondákat közkincsé tegye.

– A tó mitológiájának sok híres eleme van, amelyekről szinte mindenki hallott már valamit, mégis alig ismerik őket – folytatta Szűcs Balázs.

– Ezért szeretnénk előadások sorozatával feleleveníteni, színpadra vinni ezt a világot. Meggyőződésünk, hogy a közönség örömmel fogadja és egyre inkább várja az ilyen bemutatókat. Azt valljuk: a Balatonhoz való érzelmi kötődés, a hagyományok felelevenítése, őrzése napjaink fontos feladata, s ez nemcsak a lokálpatriotizmust erősíti, hanem a tóhoz látogató emberek lelkében is érzelmi kötődést teremt. A Balaton nem nagyüzemi vendéggyár, hanem meghitt, egészséges és családias térség, amelynek kulturális fejlődéséhez szeretnénk a magunk eszközeivel hozzájárulni.

A Rege a tihanyi visszhangról című darab díszbemutatóját tavaly júliusban tartották a vonyarcvashegyi kertmoziban, azóta pedig sok helyen megismerhette már a közönség a tó körül.

A Balaton Teátrum és a Hévízi Vállalkozók Egyesületének vezetői most úgy fogalmaztak: az előadás sikere azt bizonyítja, van igény a színházra a fürdővárosban, ezért a jövőben több bemutatót is terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában