Falunap

2022.07.09. 17:30

Járdát és hősi emlékművet avattak Molnáriban

Molnári faluközpontjában található Zrínyi és Petőfi utcákban elkészült járdák átadó ünnepségét tartották szombaton a falunapon. Majd pedig a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesületével közösen határőr emlékművet avattak fel a régi iskola udvarán.

Benedek Bálint

Új járdaszakaszt avattak fel, balról: Kósa János, Cseresnyés Péter és Tatai István, a kivitelező cég vezetője

Fotó: Szakony Attila

A Zrínyi utcában megtartott járda avatóra ellátogatott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, valamint a település polgárai. Kósa János polgármester köszöntő beszédében a beruházás előzményeiről beszélt. Elmondta: még tavaly, a Belügyminisztérium pályázatán 14 millió forintot nyertek, melyhez négy millió forint önerőt biztosított az önkormányzat. Ebből a Petőfi utca páratlan oldalára 462 méter hosszan térkő burkolat került, valamint a nagy rossz állapotban lévő Zrínyi utca 80 méteres szakaszát újíthatták még fel.

- A településünk összesen hat kilométer járdával rendelkezik – folytatta. – A mostani felújítás ennek körülbelül a tíz százalékát teszi ki, ha pedig ilyen ütemben haladunk, akkor tíz év alatt mindenütt elkészülünk a cserével.

Majd Cseresnyés Péter szólt, aki szerint minden egyes elkészült fejlesztést, bármilyen léptékű is legyen, megérdemli, hogy ünnepséget szervezzenek köré. Ez egy adott közösség, település dicsérete és sikere, hiszen ebből is látszik a vidék előrelépése folyamatos.

- Ezúttal egy rossz állapotban lévő járda kapott tartós, új burkolatot – tette hozzá. – Az elmúlt időszakban Molnáriban, de a környéken is rengeteg falu szépült meg a különféle hazai és uniós forrásokból. Rengeteg lehetőség marad is a jövőben, bár most egy kicsit nehezebb időszak következik. Viszont a kormány célja, hogy a vidékre továbbra is odafigyeljen.

Az ünneplők ezután a volt iskola udvarára vonultak, ahol a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesületével közösen határőr emlékművet avattak fel Szent László nap alkalmából. Az elhagyott, felszámolás alatt álló laktanyából felállított obeliszk Gőz Imre törzsőrmester és Nagy Lajos őrmester előtt tiszteleg, akik az államhatár őrizete közben haltak hősi halált. Rájuk és az egykori őrsre is emlékezett beszédében a településvezető. Elmondta: Molnári és Tótszerdahely között működött egy őrs harminc fős állománnyal. Szerinte a mai generációnak kötelessége emlékezni a múltra, a gyökereikre, melyek meghatározzák a jelenüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában