Ünnepélyes keretek között adtak át a kinevezési okmányt

2022.06.21. 12:45

Letette hivatali esküjét dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott

Letette az esküt és átvette kormánymegbízotti kinevezését Orbán Viktor miniszterelnöktől Zala megye kormánymegbízottja, írta tegnapi közleményében a Zala Megyei Kormányhivatal.

ZH

Fotó: Zala Megyei Kormányhivatal

Orbán Viktor miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely javaslatára, 2022. június 12-ei hatállyal ismét dr. Sifter Rózsát nevezte ki a Zala Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottá.

Orbán Viktor június 20-án  Budapesten, a Karmelita Kolostorban ünnepélyes keretek között adta át a kinevezési okmányt.

Fotó: Zala Megyei Kormányhivatal

Az ünnepségen elsőként Gulyás Gergely miniszter köszöntötte a kormánymegbízottakat, ezt követően pedig a kormányfő szólt a területi közigazgatás vezetőihez, aki beszédében hangsúlyozta, Magyarországnak válságálló közigazgatásra van szüksége, hiszen 2010 óta természeti csapások, egy pandémia és most egy háború hatásai is sújtják hazánkat. Orbán Viktor elmondta: nagyon nehéz idők jönnek, de ez a kormány bebizonyította, hogy – ellentétben az ellenfeleivel – képes kezelni a kihívásokat, zárult a közlemény. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában