Több helyszínen, rengeteg program

2022.06.17. 17:00

Göcseji Dombérozó 32 település részvételével

Idén július 8. és 17. között rendezik meg immár hatodik alkalommal a Göcseji Dombérozót 32 település részvételével. Tíz napon át 50 helyszínen közel 100 program várja az érdeklődőket.

képen b-j Tolvaj Márta, Rózsás Miklós, a Göcsej- Zala mente Leader Egyesület munkaszervezetének vezetője, Németh Ágnes, a Göcsej Dombérozó Egyesület tagja, Farkas Imre Józsefné, Magai Ágota, Vigh László, Pácsonyi Imre, Németh József, és Kovács Dezső, a NASTE Bau Kft. vezetője, a dombérozó főtámogatója

Fotó: Korosa Titanilla

A programsorozatról pénteken a göcseji kézikaszás aratónapnak otthont adó településen tartottak sajtótájékoztatót.

Magai Ágota, ötletgazda-főszervező elmondta, hogy idén önálló megnyitóval készülnek Zalaegerszegen és új partnerek is csatlakoztak a dombérozóhoz, bővítve a kínálatot. Az idei Dombérozó vezérfonala Göcsej népi építészete, előadások mutatják be a településeken található emlékeket, melyek külön is látogathatók. Arról is szólt, hogy együtt tehetnek igazán Göcsejért, a programsorozat legyen eszköz ahhoz,hogy Göcsej évről évre fejlődjön.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos arról szólt, hogy jó ötlet olyan közösségi eseményekkel összefogni a településeket, mint a dombérozó, további hasonló kezdeményezésekkel lehetne bővíteni a sort.

Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, hogy a dombérozó igazi értéke, hogy nem hamvadt el, mely a szervezők és a csatlakozók közös érdeme. A rendezvénysorozat alkalmat ad arra, hogy élővé és rendszeresen felmutatottá tegyék a helyi értékeket.

Tolvaj Márta Zalaegerszeg képviseletében a dombérozó megyeszékhelyi nyitórendezvényéről szólt, melyet a Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon tartanak. Itt bemutatkoznak a települések, de készülnek fotókiállítással és kulturális programmal. Németh József, Nova polgármestere a július 9-én sorra kerülő 33. aratónapról programjait mutatta be. Az aratóverseny és ételbemutató mellett kulturális programok, folkglamour bemutató, táncház is lesz, illetve fellép Ferenczi György és a Rackajam. A közel 100 esemény közt a teljesség igénye nélkül koncertek, képzőművészeti programok, nyitott porták, Dobronhegyen réteskészítés, Gutorföldén bicikli-gyalogos és motoros túrák, Csonkahegyháton vadászkutya bemutató, Zalaszentgyörgyön lakodalmas játékok és sok más program várja az érdeklődőket szerte Göcsejben. A zárórendezvény Gellénházán lesz, Farkas Imre Józsefné Gellénháza polgármestere elmondta, hogy többféle stílusban rendeznek koncerteket, illetve várják a göcseji településekről a főzőcsapatokat és meghirdették az első Dombérozó Focikupát is.

A sajtótájékoztató keretében Magai Ágota és Kovács Dezső, a  NASTE Bau Kft. vezetője szponzori megállapodást írtak alá. 

A program védnökei: dr. Pál Attila Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Kostyál László Göcseji Múzeum igazgatója és Horváth Attila, lapunk főszerkesztője. A Göcsej Totó meghirdetésre kerül a zaol.hu és gocsejidomberozo.hu oldalakon, leadására a zaol.hu oldalon vagy a rendezvényhelyszíneken lesz lehetőség.

Részletes program az alábbi linken található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában