Az elhurcoltakra emlékeztek Nagykanizsán

A főhajtáson megjelent Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőt és a peronon helyet foglaló vendégeket Balogh László polgármester köszöntötte. Elmondta: otthon lenni azt jelenti, hogy nem törik ránk az ajtót éjjel, nem hurcolnak meg saját gyermekeink előtt, nem akarnak átalakítani és átnevelni egy természettől elszakadt kommunista eszme mentén. Pedig mindez megtörtént. Megtörtént zalai családok ezreivel.

- Búcsúzás nélkül, otthonában túszul ejtett emberek, életében és álmaiban meglopott családok ezreinek néma sikolya kiált felénk - folytatta. - Mindössze egy órát adott a kitelepítetteknek holmijaik összeszedéséhez, jelezve, ennyit ér az életük; irataikat elvették, névtelenné téve őket, s a lakhelyükön csak fél méter széles ágyat biztosítottak, felszámolva minden emberséget. És a zsarnokság hiába hirdetett 1953 júliusában amnesztiát az ottani falvak állami gazdaságaiban végzett kényszermunka alól és oszlatta fel az internálótáborokat, a kárvallott családok nem térhettek haza és csak segédmunkásként dolgozhattak.

A városvezető szerint emberek ezreinek megtört sorsa kell hogy bevésse a lelkünkbe a felkiáltójelet: csak az emlékezetnek van igazi ereje, hiszen az emlékezésnek tétje, emberi életekben mérhető tétje van! Azért hajtanak fejet, hogy egyenesek maradjanak, mint a felkiáltójel, és megőrizzék otthonaik szentségét és enyhítsék a kiszakított családok fájdalmát.

Ezt követően az elhurcoltak még élő képviselői, hozzátartozók és emlékezők a vasútállomáson elhelyezett emléktáblát koszorúzták meg.