Nagy Vendel plébános pedig megáldotta

2022.05.02. 08:00

Egy család újíttatta fel a kőkeresztet Nagykanizsán

Egy helyi család újíttatta fel a kiskanizsai városrészben a Hunyadi téren álló, 1922- ben emelt fogadalmi kőkeresztet, melyet vasárnap áldott meg Nagy Vendel plébános.

Korosa Titanilla

Kocsis Ferencné, Jagarics Istvánné, Jagarics István, Nikli Zsolt kisegítő lelkész, Nagy Vendel, Horváth György akolitus

Fotó: Szakony Attila

A Jagarics család vállalta magára a kereszt felújítását nemrég. Jagarics Istvánné elmondta, hogy az elmúlt időszakban a helyi lakosok karbantartották, többször lefestették a sportpálya sarkánál található keresztet, ezt a példát követve most családjával úgy döntöttek, hogy elvégzik a felújítását. A korábban fehér színű fogadalmi kereszt most sárga színbe öltözött, próbálták látványosabbá tenni, de festés előtt elvégezték a szükséges javításokat is. Arról is beszélt, hogy felemelő érzés volt ezt a munkát elvégezni. Az ünnepségen jelen volt Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, valamint Tóth Nándor és Dénes Sándor önkormányzati képviselők. Dénes Sándor megköszönte a család tagjainak a felújítást és azt is elmondta: Kiskanizsán csaknem húsz hasonló fogadalmi kőkereszt található. Ezekre szintén odafigyelnek a környéken élők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában