Az iskola területén egy valódi tündérkert jött létre

2022.04.20. 17:00

Ökokertben nevelhetik a növényeket a palini Inkey-iskola fiataljai

A hagyományos zöldségeken túl gyógynövényeket, fűszernövényeket és gyümölcsöket is gondoznak majd a tanulók a palini Inkey-iskola konyhakertjében. Az ágyások ünnepélyes bejárását szerdán tartották az intézmény udvarán.

Benedek Bálint

Forrás: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A megnyitón az intézmény vezetője, Kustor Zsófia Ágnes kiemelte: Örökös ökoiskola révén fontos számukra a környezeti nevelés, a szemléletváltás elősegítése. Ezért a szelektív hulladékgyűjtésen túl úgy gondolták, hogy az iskola gyümölcsös kertjét, madárbarát parkját konyhakerttel bővítik. Ezen keresztül megismerhetik a biogazdálkodás alapjait, s persze azt, hogy miképp kerülnek a zöldségek az áruházak polcaira. Esővízgyűjtő edényeket is kihelyeztek, melyből pedagógusi segítséggel a gyerekek öntözhetik az ágyásokat, s egész évben gondozhatják a növényeket.

A program fő támogatója, Horváth Ferenc, az iskola alapítványának tagja, aki vállalkozóként a jó ügy mellé állt.

– A kertészkedés az életem része, az időm nagy részét a természetben töltöm – mesélte. – Az iskola területén egy valódi tündérkert jött létre, melynek gondozása most a jövő generációjára, vagyis a gyerekekre vár. A mai világban a városlakók zöme elszakadt a vidéki élettől, s néhány fiatal egyáltalán nem tudja miként kell táplálni a növényeket, hogy aztán termésnek vagy virágnak lehessen örülni. Most olyan feladatot kaptak, melyről a hamarosan kezdődő szünidőben sem szabad megfeledkezni, hiszen ezek az élőlények akkor is várják a gondos kezeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában