Az erdő a természet temploma

2022.04.10. 11:00

Az erdőben való tartózkodást az erdőtörvény szabályozza

Jó volna, ha széles körben elterjedne a szemlélet: az erdő templom, a természet temploma. Nagyjából ehhez igazodó viselkedési szabályok szerint kellene járnunk is a fái közt.

Horváth-Balogh Attila

Az erdő tiszteletét kiskorban kell kialakítani.

Fotó: Varga György

Mint azt Nyirádi Ivett, a Zalaerdő Zrt. erdei iskolájának vezetője előrebocsátotta, alapvető szabály, hogy üdülés, sportolás és kirándulás céljából gyalogosan bárki a saját felelősségére tartózkodhat az erdőben. Azonban a látogató az erdei életközösségben, az erdő talajában és az erdészeti létesítményekben kárt nem okozhat, az ott tartózkodók pihenését, valamint a rendeltetésszerű erdőgazdálkodási tevékenységet indokolatlanul nem zavarhatja. 

 

– Az erdőben való tartózkodást az erdőtörvény szabályozza. Ennek értelmében üdülési, sportolási, illetőleg kirándulási célból – a kijelölt út kivételével – gyalogosan sem vehető igénybe az erdőrezervátum magterülete, valamint a két méter átlagos magasságot el nem érő erdősítés területe – folytatta a szakember. – Gomba, vadgyümölcs, gyógynövény gyűjtésével, forrásvíz elhordásával kapcsolatban azt kell tudni, hogy az állam 100 százalékos tulajdonában álló erdőben az egyéni szükségletet meg nem haladó (ez személyenként és naponta 2 kilogrammot jelent) gomba, vadgyümölcs, gyógynövény gyűjtése engedélyezett. Az ennél nagyobb mennyiség gyűjtéséhez az erdőgazdálkodó írásbeli hozzájárulása szükséges. Az egyéni szükségletre gyűjtött gomba, vadgyümölcs, illetőleg gyógynövény természetesen kereskedelmi forgalomba nem hozható. 

 

Minden más erdőben a gyűjtés – a mennyiségtől függetlenül – kizárólag az erdőgazdálkodó előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. Ami még nagyon fontos: az erdőben gyűjthető növények, gombák esetében feltétlenül szükséges a magabiztos fajismeret. Ugyanis léteznek olyanok fajok, amelyek mérgező hatásuk miatt akár már érintés révén is különböző mértékű tüneteket (bőrpírt, de akár hányás-hasmenést) okoznak. S akkor még nem beszéltünk egy-egy növényfaj védettségéről… Nyirádi Ivett arra is rámutatott: járművel közlekedni csak a közforgalom előtt megnyitott – „behajtani tilos” táblával és/vagy sorompóval nem védett – erdészeti magánúton, saját felelősségre szabad. 

 

Az erdei feltáróhálózat részét képező egyéb utakon látogatás céljából járművel közlekedni az erdőgazdálkodó engedélyével, saját felelősségre szabad. Az erdőben és az erdei feltáróhálózat részein kvaddal, terep-motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, valamint motorkerékpárral közlekedni a törvény erejénél fogva szigorúan tilos, erre még az erdőgazdálkodó sem adhat engedélyt. Végül az erdei iskola vezetője hozzátette: természetesen az erdőben hangoskodni sem illik, szemetelni pedig szigorúan tilos. Az ottlétünk ideje alatt keletkező hulladékot tartsuk magunknál, és dobjuk el otthon. Ennyivel tartozunk magunknak és az utánunk jövőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában