Kapálógépet és vetőmagot is kínáltak

2022.03.22. 11:30

Tavaszi hangulatban tartották meg a hagyományos termelői piacot Újudvaron

Szombaton rendezték meg a faluban a hagyományos termelői piacot, mely ezúttal – szezonális jelleggel – mezőgazdasági vásárral és kisgépkiállítással egészült ki. 

Horváth-Balogh Attila

Vért Lajos a kisgépekről beszél Cseresnyés Péternek és Jakab Sándornak

Forrás: Gergely Szilárd / Zalai Hírlap

Enyhülőben az idő, így több árus és vásárló volt a hétvégi piacon, akiket a mezőgazdasági vásár is vonzott. 

 

– A tavaszi szezonra készülve egészítettük ki a programot mezőgazdasági vásárral, ősszel ennek párjaként szőlészet-borászati eszközöket szeretnénk kínálni a vásárlóknak a megszokott élelmiszerek, házi húsáruk, zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek és használati tárgyak mellett – hallottuk Jakab Sándor polgármestertől. – A piacra most egy kisgépek és kerti eszközök forgalmazásával foglalkozó helyi vállalkozót, valamint egy gelsei szakembert hívtunk, akinél műtrágyát, vetőmagokat vehetnek az érdeklődők.

 

Kilátogatott a vásárba Bene Csaba, a megyegyűlés alelnöke és Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is. Utóbbi azt mondta: a polgármesterekkel beszélgetve érzékelhető, hogy a kormány fejlesztéspolitikájának hála pozitív folyamatok indultak el a vidéki településeken. 

 

– Az elmúlt időszakban számtalan rendezvényen vettem részt, ahol méltatni tudtuk a falvak fejlődését – fogalmazott Cseresnyés Péter. – Kormányzati segítséggel indult el a termelői piacok kialakítása is, melyeknek köszönhe­tően számos helyen újra élettel telt meg a településközpont. Az emberek ma már nem ragaszkodnak feltétlenül ahhoz, hogy bizonyos árucikkek megvásárlásához a közeli városokba utazzanak. 

 

A helyi vállalkozó, Vért Lajos elmondta: régebben járta a különböző térségi vásárokat, melyek azonban mára megszűntek. Ezért most örömmel fogadta a polgármester felkérését – a régi időkre tekintettel (kicsit talán nosztalgiázva is) szívesen tesznek eleget minden ilyen megkeresésnek. 

 

– Reggel még kevés volt az érdeklődő, a délelőtt folyamán azonban egyre többen jöttek – mondta a forgalomról Vért Lajos. – A legnagyobb érdeklődés az önjáró fűnyíró traktorok iránt mutatkozik, tavaly közel 100 darabot sikerült eladnunk, s évről évre nő az értékesített darabszám.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában