QR-kódos információkat is tartalmaz

2022.03.25. 17:30

Keszthelyen állították fel az ország első parcellakövét – A nemzet számára fontos sírokra hívják fel a figyelmet

Az országban elsőként a Szent Miklós-temetőben állították fel a Nemzeti Sírkertbe sorolt nyughelyeket jelölő parcellakövet, amely QR-kódos információkat is tartalmaz a néhai kiválóságokról.

Péter B. Árpád

Az ország első parcellakövét Móczár Gábor, Manninger Jenő és Nagy Bálint avatta fel Keszthelyen

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója elmondta: hatezer nyughelyet tartanak számon a Nemzeti Sírkertben, s céljuk, hogy minden temető, park, templom, kripta, mauzóleum és gyásztér bejáratánál legyen parcellakő és temetőtérkép, ami a nemzet számára fontos emberek sírjaira hívja fel a figyelmet. 

 

Móczár Gábor leszögezte: a megjelölt sírokban nyugvók példát adnak, s egyre nagyobb szükség van e mintákra, hisz „a mindent egybemosó nemzetköziség jegyében erőszakosan terjesztett nyugati ideológiák az ezeréves keresztény hitünkre épülő kultúránkat és az évszázados harcokban edződött magyar nemzetet összekovácsoló értékrend szilárd alapként való megmaradását veszélyeztetik”. 

 

Kiemelte: ma, amikor a szomszédunkban háború zajlik, megnövekedett felelősségünk van abban is, hogy rámutassunk a történelmi sírokban nyugvó bölcs, távlatokban és a nemzeti megmaradásban gondolkodó elődeinkre. 

 

Nagy Bálint polgármester emlékeztetett, a NÖI támogatásával a közelmúltban 12 parcellát újítottak meg, melyben híres keszthelyiek nyugszanak, „olyan emberek, akik nagyon sokat tettek a városért”. Hangsúlyozta: fontos, hogy ne csak a jelenre és a jövőbeni fejlesztésekre gondoljanak, hanem a jeles elődökre is. 

 

Manninger Jenő ország­gyűlési képviselő kijelentette: örömteli, hogy a zalai város az első helyszín az országban, ahol ilyen parcellakövet állítottak, s kiemelte: „mindent megteszünk azért, hogy ne csak emlékezzünk, hanem megismertessük az emberekkel a múlt kiválóságainak értékes életművét”.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában