Szabadon beszélni, szerveződni

2022.03.30. 13:00

Gyurcsány Ferenc utcafórumot tartott kedden Zalaegerszegen

Utcafórumot tartott kedden Gyurcsány Ferenc az Európa téren. A DK elnöke dr. Csidei Irént, az ellenzéki összefogás ország­gyűlési képviselőjelöltjét jött támogatni.

Jóna István

Dr. Csidei Irén felvezetőjében elmondta, hogy a kampányidőszakban Zala 1-es választókerületét szinte teljesen végigjárták. Azt tapasztalta, hogy sokan vannak Zalában, akik egyáltalán nem, vagy csak részben tudják, mi folyik az országban. Úgy fogalmazott, hogy eljött az ideje a változásnak. 

 

Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a választás kapujában becsületbeli kérdés lett az, hogy az emberek milyen hazát akarnak, és hogy a hazának milyen kormánya legyen. A DK elnöke az orosz–ukrán konfliktusról is szólt, ahogy fogalmazott: mindenki tudja, hogy ebben a háborúban ki a gyilkos és ki az áldozat. Gyurcsány Ferenc kijelentette, az emberek olyan országban szeretnének élni, ahol a baloldal és a jobboldal nem ellensége egymásnak, hanem kiegészíti egymást. Normális és élhető ország csak akkor van, ha szabadon lehet beszélni, szerveződni, és becsülete van a másik gondolatának is, tette hozzá a pártelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában