Pályázat és közösségi munka

2022.03.29. 07:00

A ravatalozó után a temetőhöz vivő utat is rendbe hoznák Külsősárdon

Egy temető állapota arról is képet ad, hogy milyen lelkületű emberek lakják az adott települést. Ahol az őseiket és társaikat tisztelő, gondoskodó személyek élnek, ott arra is kiterjed a figyelmük, hogy rendben tartsák a sírkerteket.

Gyuricza Ferenc

A kép előterében Vigh László, Gasparics Győző, valamint Stángli Attila, a ravatalozó felújítását végző cég ügyvezetője Fotó: önkormányzat

Gasparics Győző, Külsősárd polgármestere mondta mindezt a zalai kisközség ravatalozójának közelmúltban befejeződött felújítása kapcsán. Az épületet 3,9 millió forintból, a Magyar falu program támogatásával újították fel, átadását pedig az elmúlt hét péntekén tartották.

 

A felújítási program során teljesen új vizesblokkot építettek ki, elvégezték az épület külső-belső festését és mázolását, valamint megújították a tetőzet bádogozását és új vízelvezető csatornákkal is ellátták az épületet. Szintén a pályázati program részeként kicserélték az előtér burkolatát, az ugyanis megkopott az évek folyamán.

 

– A pályázati programon túl saját költségvetésünk terhére szintén végeztünk felújításokat a temetőben – folytatta Gasparics Győző. – Új, díszes kovácsoltvas kaput készíttettünk a régi, faszerkezetes kerítéskapu helyére, amelynek felállítását közösségi munkával a faluban élők végezték el.

 

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy minden önkormányzatnak lehetősége van rangsorolni saját fejlesztési céljait, a kormányzat ezeket az elképzeléseket igyekszik a pályázati rendszerei által támogatni. A temetői infrastruktúrák fejlesztése, a ravatalozók felújítása a méltányolandó célok közé tartozik, hiszen fontos részét képezik a kegyeleti emlékezésnek. Külsősárd temetője rendezett, gondozott, a most felújított ravatalozónak köszönhetően a kor színvonalának megfelelő. Az egyedüli hiányosságot az oda vezető út állapota jelenti, ám az önkormányzat ennek rendbetételét is szeretné megoldani, ami a képviselő szerint ugyancsak a támogatandó célok közé tartozik, így reményei szerint ahhoz is tudnak pályázati támogatást biztosítani.

 

A ravatalozó avatása mellett egy másik rendezvény is volt a hétvégén a faluban, az önkormányzat a helyi polgárokat köszöntötte. Ennek költségeit a közművelődési pályázati programban elnyert egymillió forintos támogatás részbeni felhasználásával biztosította az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában