Szépül a sportöltöző

2022.01.17. 13:00

Tetőtéri fejlesztések Murakeresztúron

Több millió forintból bővítik a település sportöltözőjét. A beruházás finanszírozását a társasági adóból oldja meg a helyi sportegyesület.

Horváth-Balogh Attila

A szakemberek most a belső helyiségek kialakításán dolgoznak Fotó: Szakony Attila

Polgár Róbert polgármester, egyben a Murakeresztúri Sportegyesület elnöke elmondta: minden évben indultak a társasági adóhoz kapcsolódó pályázati lehetőségeken, és általában a működési költségek mellett valamilyen fejlesztésre is pályáztak.

 

-2020-ban nyújtottunk be pályázatot a sportegyesület épülete tetőterének átalakítására, egyfajta bővítésére - mondta a polgármester-elnök.

 

- A kivitelezést tavaly kezdtük el, a tetőtéri részben öltözőt, irodát és klubhelyiséget alakítunk ki. Évek óta napirenden lévő projekt egyébként az ingatlan felújítása, ennek köszönhetően a tető, illetve héjazat cseréjére már korábban sor került. Az idei programelem keretében beépítettük a szükséges nyílászárókat, ajtót, ablakokat, s most a belső helyiségek kialakításán dolgoznak a szakemberek, a munkálatok hamarosan lezárulnak.

 

Polgár Róbert hozzátette: a taopályázatok nehézségét 2020-ig az adta, hogy az elnyert támogatáshoz a pályázóknak 30 százaléknyi önrészt kellett hozzátenniük, nincs ez másként ennél a projektnél sem, és a helyzetet rontja az építőanyagok árának emelkedése.

 

- A beruházás eredendően kilencmillió forintba került volna, de az említett mértékben növekednek a költségek – ezzel együtt biztos vagyok benne, ezt is megoldjuk - jelentette ki a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában