Frissen Zalából

2022.01.15. 08:00

Csókpadokkal várják a szerelmeseket február 12. és 14. között Hévízen

Már Valentin- (és Bálint-) napra készülnek a városban: a vállalkozói egyesület ismét csókolózni hívja a szerelmeseket. Már több mint ötven helyszín jelentkezett, és ezúttal a szállodák is csatlakoznak az akcióhoz.

ZH

Morvai Anikó az egyik feldíszített csókpadon. Szerinte vendégvonzó lesz az idei hétvége is

Forrás: Péter B. Árpád / Zalai Hírlap

Február 12. és 14. között idén is díszített csókpadok várják a hévízieket és a turistákat. Ezek helyszínét a vállalkozók egyesülete térképeken jelzi majd. Az akcióhoz egyre többen csatlakoznak. 

Minden vállalkozás a saját üzlete előtt állítja fel és ékesíti a padot, a hotelek többsége pedig a kertjében várja majd a csókra szomjazókat. 

Morvai Anikó, a Hévízi Vállalkozók Egyesületének elnöke elmondta: a tavalyi tapasztalatokat felhasználva, idén még nagyobb szabású csókakciót készítenek elő. 

Idén a kereskedők mellett vendéglátóhelyek és hotelek is részt vesznek a háromnapos hévízi akcióban. Az első, tavalyi rendezvényhez nyolc vállalkozás csatlakozott, most azonban a számuk már ennek a sokszorosa lesz. 

A tervek szerint a város minden részében felállítanak csókpadokat, amelyeknél a párok szelfiket készíthetnek, s ha ezeket feltöltik az egyesület online felületeire, akár még nyerhetnek is. 

Ám ezen a három napon nemcsak csókpadok, hanem több csókfotel és csókbusz is várja majd az érdeklődőket, sőt, egy ismerkedő ülőalkalmatosságot is elhelyeznek – kifejezetten szingliknek. 

– A célunk az, hogy Hévízt népszerűsítsük, és megismertessük az emberekkel azt: milyen jó itt lenni – szögezte le Morvai Anikó. – A vendéglátósok is nagyon készülnek már a programra, van olyan hely, ahol majd pezsgőt, szívecskét vagy süteményt is kapnak ajándékba a párok. Igyekszünk a város vendéglátós oldalát is bemutatni ezen a rendezvényen. 

A vállalkozók egyesületének vezetője hozzátette: szeretnének a főszezonon kívül is élményt kínálni a látogatóknak és a helyieknek, és szerinte évkezdő rendezvényük jól szolgálja ezt a célt, mert pezsgést hozhat a településre. 

Az első Bálint-napi csókhétvége rendkívül népszerű volt tavaly: a szokatlan hideg ellenére még éjjel is csókolóztak az ország minden részéből érkezett érdeklődők a romantikusan díszített padokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában