„Az a legfontosabb munkám, hogy jelen vagyok” - Interjú a zalaegerszegi dr. Kürnyek Róberttel

Ezt mondja dr. Kürnyek Róbert, a zalaegerszegi Mindszenty-iskolában működő Szent Kereszt­templomigazgatóság vezetője és számos egyéb titulus – okleveles hittanár-nevelőtanár, mentálhigiénés lelkigondozó, a Szombathelyi Egyházmegye pasztorális helynöke, a Brenner János Hittudományi Főiskola adjunktusa – gazdája. Egyszóval: mindenki Robi atyája. 

A portára beszéljük meg a találkozót. Miközben várakozunk, feltűnik a polcon egy jókora sárga mosolygós szmájli, de akkor még nem gondoljuk, hogy ennek jelentése, mi több: jelentősége van. Robi atya az ebédlő irányából érkezik, komoly diskurzust folytatva egy diákkal. Elindulunk a másodikra. Szünet van, a folyosót derűs zsivaj tölti be. A vidám üdvözlésekből és a láttunkra kitörő szeretet- és lelkesedéscunamiból (ami nyilvánvalóan nem az újságírónak és a fotósnak szól) rögtön egyértelművé válik, amit persze eddig is tudtunk: Robi atya a gyerekek nagy kedvence. „Nekem könnyű”, hárítja el szerényen e felvetésünket, „nem kell szigorúnak lennem, én a barátjuk, a játszópajtásuk lehetek”. Tényleg ennyi lenne a titok…? 

Kürnyek Róbert 2013-ban érkezett Zalaegerszegre, az akkor alakult kertvárosi plébánia élére, mint alapító plébános. Akkor találkoztunk először. Máig emlékszem egy akkori mondatára: „Jó itt Zalaegerszegen papnak lenni”. Most is jó? – veszem fel az akkori beszélgetés elejtett fonalát. 

– Még inkább – vágja rá azonnal nevetve. – Nyolc évvel idősebb és annyival tapasztaltabb is lettem. Öröm látni, hogy a kertvárosi plébánia jól működik, s hogy körülötte igazán jó és segítőkész közösség alakult ki, sok mindent építettünk lélekben és fizikailag is. S immár ez a negyedik tanév, hogy működik a Mindszenty-iskolában a templomigazgatóság. Püspök atya (Székely János szombathelyi megyés püspök – a szerk.) mindig azt mondja, hogy ilyen sok tiszta, mosolygós tekintetet, mint itt az iskolában, sehol máshol nem lát. Én pontosan érzem ezt. Szeretem ezeket a gyerekeket, mert nyitottak minden jóra: hitre, közösségre. Öröm itt lenni. 

A kertvárosi plébánia indulása is újdonság volt az egyházmegyében, ahogy a templomigazgatóság és az iskolalelkészség megszervezése is. Úgy tűnik, Önnek újító-alapító szerepet szánnak az egyházban. Mennyiben különbözött a két alapítás és a két szolgálat egymástól? 

– A templomigazgatóság új dolog nálunk az egyházmegyében, korábban ilyen nem volt. Önálló jogi egység az egyházon belül, tehát hasonló, mint a plébánia, mindenben önállóan cselekszik, önállóan szervezi az életét, az egyetlen különbség, hogy nem tartozik hozzá terület. Az itt tanulók, itt dolgozók, az iskolához valamilyen módon kapcsolódók, így a szülők és a templomba ide járók alkotják közösségünket. A kollégistákkal együtt kilencszáz diákunk van, hetvenpár tanár, tizenöt egyéb dolgozó. Így a minket választó hívekkel együtt messze ezer fölött van a létszám, a falusi plébániák jelentős része kisebb ennél – ezért döntött úgy püspök atya, hogy egy önálló lelkészt ideszán. Az alapítás egyszerűbb volt, mint a plébániáé, hiszen már működött az iskolában lelkipásztori szolgálat, még ha nem is itt lakó lelkésszel, erre kellett építkezni, amiben a hitoktatók rengeteget segítettek, segítenek, ez nem egyszemélyes feladat. És itt van az iskolánkat fenntartó Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend két francia és egy magyar nővére is. 

Miért Szent Kereszt lett a templomigazgatóság neve? 

– Ez a kápolna titulusából fakad: amikor a rendszerváltás után, 1993-ban újraindult az iskola, a ferencesek által megőrzött hatalmas feszület visszakerült a kápolnába, amely erről kapta a nevét. 

Miben különleges a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium? 

– Az intézmény szellemiségét közösen a nővérekkel, a rend irányelvei szerint alakítjuk, a két szent rendalapító, az 1598-ban Lotaringia első ingyenes leányiskoláját megnyitott Fourier Szent Péter és Boldog Alexia Le Clerc pedagógiájára és lelkiségére építve. Ennek szellemében mi a diák egész személyiségét, a testet, a lelket és a szellemet egyaránt fejlesztjük, formáljuk. Tanulóink szépen szerepelnek versenyeken, egyetemekre jutnak be és jók a sportban is: tucatnyi sportlehetőség közül választhatnak, az új torna- és vívócsarnok létrejötte is azt bizonyítja, hogy az iskola komolyan veszi a test fejlesztését. A lelki nevelésre ugyanekkora hangsúlyt helyezünk. Ez nemcsak a vallást és a hit dolgait jelenti, hanem hogy a lelket széppé tesszük, akár egy élmény, az esztétikum által, és ezekre tudatosan figyelünk. Alapelvünk, hogy segítsük a gyerek személyiségének kibontakozását Isten és az itt dolgozók közreműködésével. Az iskola óriási lehetőségeket rejt magában, ha nem csak mérhető eredményekben gondolkodunk. Sok minden nem mérhető és nem is szabad, hogy az legyen. Itt a tanárok sokszor ingyen korrepetálják a diákokat, s jelzik nekem, ki az, akire jobban oda kell figyelni, és akkor én „odasomfordálok” hozzá. Az iskola egész működését áthatja ez a szellemiség. 

Kik azok, akik a Mindszenty-iskolát választják? 

– Az általános iskolában fontos a vallásos háttér – sokan érkeznek a Szent Család Óvodából és a környező falvakból is. A gimnazisták egy része azért jön hozzánk, mert itt olyan nyelveket, például franciát, oroszt tanulhat, amit másutt nem nagyon, másoknak az infrastruktúra a vonzó, de fontos szempont a lelki nevelés is. A gimiseknél azt látom, hogy terepet keresnek arra, ahol a kérdéseiket fel tudják tenni és ahol még esély van arra, hogy választ kapnak. A lélek, a hit, a vallás dolgai mindenkit foglalkoztatnak. 

Milyen itt a hitélet? 

– Az iskola lelkületét és hétköznapjainkat a katolikus egyház tanítása és az ahhoz való hűség határozza meg, életünket áthatja a hit. Kápolnánk a rendház s az iskola szíve és központja, a folyosókon szentképek, szobrok vannak, az osztálytermekben feszület, a diákok tanáraiknak „Dicsértessék a Jézus Krisztus”-sal köszönnek. Heti két hittanórája van mindenkinek, s a tanulók havonta lehetőséget kapnak a szentgyónás elvégzésére. Szentmiséket tartunk, lelki alapú kisközösségek működnek nálunk – fiúknak, lányoknak, gimnazistáknak, kollégistáknak, amire igény van. S ezekben azzal foglalkozunk, amivel ők szeretnének. A gimisekkel sokat beszélgetünk, főként az őket érintő témákról, a kicsikkel pedig sokat játszunk. Az imádság mindig ott van a nap elején, az első órán, a nap végén s a közös alkalmakon. 

Akik nem vallásos családból érkeznek, hogyan tudnak beilleszkedni? 

– Nyilván, aki ide jelentkezik, tudja, hogy ez egy vallásos iskola. Nem szabjuk feltételként a vallásgyakorlást, hiszen ezt nem lehet kényszeríteni, annyit szoktunk kérni, hogy fogadják nyitottsággal azt az értékrendet, amit mi képviselünk. Ezzel nem is szokott gond lenni. Mi meghívást tudunk adni, az már az ő döntésük, élnek-e ezzel, elfogadják-e. Vannak, akik úgy érkeznek hozzánk, hogy nincsenek megkeresztelve, ám egy idő után fontosnak érzik ezt, s a nagyobbak közt is akadnak olyanok, akik később, szabad akaratukból lesznek elsőáldozók, bérmálkozók. Sok olyan család van, amely az itteni hitélet hatására lett aktív vallásgyakorló. Tudatosan építünk a családokra, a vasárnapi szentmiséket családi délelőttökké alakítottuk át, a szentmise előtt zenélünk, mesélünk a gyerekeknek, a miséken a Rád találtam dicsőítő csoport zenél, a kicsiknek van játszósarok, a mise után pedig szeretetvendégség és beszélgetés. 

Önnel hogy találkozhatnak a gyerekek? 

– Itt lakom az épületben, tehát 0–24-ben elérhető vagyok, amit a kollégisták ki is használnak; hozzám bármikor be lehet zörgetni. A portán van egy szmájli, ha mosolyog, abból tudják, hogy valahol itt vagyok a házban, érdemes hajkurászni. Ha szomorú, azt jelenti: házon kívül vagyok. De ilyenkor is elérnek telefonon, Messengeren. Elég sok, heti 13 órám van, lyukasórában pedig gyakran bemegyek olyan osztályokba is, ahol egyébként nem tanítok. Szünetekben általában az alsósokkal vagyok, mert velük „hivatalos keretek között”, tanórákon nem találkozom. Kicsit viccelődünk meg rosszalkodunk, így ha később olyan helyzetbe kerülnek, hogy meg kell szólítani egy lelkészt, egy atyát, akkor már nem fognak félni ettől. Médiaszakkört is tartok, ahol a gyerekek videókat, plakátokat gyártanak, ők készítették például az iskola imázsfilmjét, amiért nagyon büszke vagyok rájuk. Emellett kéktúrázunk is, nyáron pedig táborozunk. Megmutatjuk: lehet úgy is pihenni, szórakozni, töltődni, hogy abból „ne legyen baj”. Nekem az a legfontosabb munkám, hogy itt vagyok: a jelenlét. 

Ami sokszorosan megtérül, hiszen a diákok keresik az Ön társaságát, megnyílnak Ön előtt. 

– A „recept” egyszerű: ott kell lenni, amikor a helyzet úgy hozza, nem lehet azt mondani, hogy majd holnapután. A picik zömében tanulmányi, kapcsolati nehézségeikkel jönnek hozzám, a gimnazisták a tanulás okozta stresszel, önértékelési problémákkal keresnek meg, s gyakorta előkerülnek a hit kérdései, sőt, családi konfliktusok is. Tág a kör, amivel hozzám fordulnak, néha kicsinek is érzem magam, mert csak annyit tudok tenni, hogy meghallgatom őket. Miattuk, ezek miatt a beszélgetések miatt végeztem el a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés lelkigondozó képzését, ami sokat segít ebben a munkában. Fájdalmas azt látni, hogy ezeknek a fiataloknak mennyi nehézség, teher van a vállán, én pedig a legjobb tudásom szerint szeretnék segíteni nekik. Mikor a Covid miatti iskolabezárás után visszatértek az intézménybe, annyian igényelték a külön beszélgetést, hogy alig tudtam időpontot adni. A járvány teljesen kifordította a diákokat önmagukból, elvette biztonságérzetüket. 

Kamaszként nem ciki vallásosnak lenni? Vagy itt egyenes az átmenet…? 

– Nem, egyáltalán nem „zökkenőmentes”: a mi diákjaink is normálisak, teljes mértékben (mosolyog). Főleg a gimnazisták válnak kritikussá, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy gondolkodnak, reflektálnak a hitre: nem mint egy gyógyszert beveszik és lenyelik, hanem a kritikák, érvek révén magukévá teszik. Hittan­órákon megy is az adok-kapok, de kölcsönösen nyitottak vagyunk egymás véleményére. A hittanra mi nem tantárgyként tekintünk, nálunk a lényege: a Jóistent megismertetni és megszerettetni – ez sok megtapasztalással és önkifejezéssel megy csak. Ebben én is sokat változtam. Teljesen máshogy tanítom, mint öt éve. 

Mindig mindenkinek segíteni, hatalmas energia, felelősség. Honnan merít erőt a segítő? 

– Egyrészt belőlük. Öröm látni, hogy a hozzám forduló megkönnyebbül, és ha nem is oldottuk meg a problémát, egy-két napig talán elviselhetőbb lesz számára a teher. Nagy erőforrás számomra, hogy itt lehetek, és hogy szükség van rám. Emellett, hivatásomból fakadóan, az Istennel való kapcsolatból, az imádságból merítek, Nélküle nem megy. Ő az, akit képviselek, nem a saját okosságomat, bölcsességemet mondom – bárcsak lenne olyanom (nevet). 

Robi atya a mindszentys 0–24-es szolgálat mellett az egyházmegye pasztorális helynöke, azaz lelki ügyekben, feladatokban Székely János püspök atya segítője, helyettese, így a csütörtököket Szombathelyen tölti. Fel­adata képzések szervezése, a lelki területen dolgozók összetartása. Emellett pedig liturgikus tárgyakat tanít a szombathelyi hittudományi főiskolán (ezt tanulta Rómában és Kanadában), továbbá retorikát, és a digitális technológiához kapcsolódó órái is vannak. 

– Ezt a hittanban is egyre többet alkalmazzuk. Viszonylag kevés interaktív anyagunk van, ezért magunk gyártunk ilyeneket. Emellett videót nézünk, zenét hallgatunk – hiszen ezen keresztül is meg tud szólítani az Úr. Az egyház, ami a tanítását illeti, nem változik, az viszont, hogy ezt hogyan adjuk át, hogyan hirdetjük, igen, hiszen mi is a mai kultúra gyermekei vagyunk. 

Minden korosztállyal kapcsolatban van. Kikkel nehezebb/könnyebb boldogulni papként a 21. században? 

– Szeretek minden korosztállyal foglalkozni, az a jó, ha sokféle a közösség, mert ez színesen tartja a lelkipásztor személyiségét, mindegyik által gazdagodok én is. Nem teherként tekintek a szolgálatra, amitől szabadulni kell. Ha idősekkel találkozom, ha a fiatalok jönnek, ha családos közösségben vagyok, az mind felüdít. 

– Nem hiányzik a klasszikus plébániai hitélet, az ottani szolgálat? 

– A kertvárosi plébánián töltött néhány esztendő szép időszaka volt az életemnek, de ha visszanézek a felszentelésem óta eltelt húsz évre, azt látom: akkor tudok hatékonyan dolgozni, ha egy területre összpontosíthatok, és a fiatalokkal való munka ilyen. Azt érzem, a helyemen vagyok: jól és hatékonyan tudok dolgozni. Nekem erre szól a meghívásom. 

Mikor tud a saját hitéletével, lelkével foglalkozni? 

– Ez a legnehezebb. A három munkahely nagyjából kitölti minden napomat. Lopni próbálok időt – esténként és kora reggel, amikor tudok kicsit olvasni, imádkozni. Szeretek sétálni, és a családlátogatások is sok örömöt hoznak. 

„Az Úristen választ bennünket”

Dr. Kürnyek Róbert 1977. május 19-én született Szentgotthárdon. 1996 és 1998 között végezte szemináriumi tanulmányait Győrben, 1998 és 2004 között ösztöndíjjal Rómában tanult, 2002. június 26-án ott szentelték pappá. 2004-től két éven át káplánként szolgált Zalaegerszegen, a Mária Magdolna-plébánián, 2006 és 2008 között püspöki titkárként dolgozott Szombathelyen, majd két évig a város Szent István király-plébániájának volt plébánosa. 2010-től 2013-ig tanulmányi ösztöndíjjal a kanadai Ottawában szolgált, ahol a magyar közösség lelkipásztoraként is tevékenykedett, 2013-tól 2018-ig a zalaegerszegi Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-plébánia plébánosa volt. 2018. augusztus 1-jétől a Szent Kereszt-templomigazgatóság igazgatója. Tudományos fokozata: teológiai doktor. „Nem mi választjuk a papságot, hanem az Úristen választ bennünket”, mondja indíttatásáról, leszögezve: mindig is papnak készült. „Római éveim II. János Pál pápasága idején teltek. Ma is sokszor eszembe jut, milyen nagy ajándék volt részt venni a pápai szertartásokon. Egyszerű gesztusai közel hozták mindenkihez, csodálatra méltó volt, milyen könnyen meg tudta nyerni az embereket”, idézi fel.