Frissen Zalából

2021.11.25. 07:00

Lecserélnék a buszokat – Párbeszédet folytatnak a környezet védelméről Zalaegerszegen

A klímavédelem és a fenntartható gazdaság a kormány kiemelt céljai között szerepel, ehhez illeszkedik a közösségi közlekedés átállítása elektromos járművekre.

Arany Gábor

A programon részt vett Steiner Attila, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára (jobbról a 3., mellette Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos). Az államtitkár a város több zöldprogramjáról tájékozódott.

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Ez is szóba került szerdán a ZalaZone fogadóépületében tartott tájékoztatón, ahol a HUMDA zöldbusz demonstrációs mintaprojekt „e-ULTIMATE” program tapasztalatait osztották meg. Steiner Attila államtitkár kiemelte, hogy a 25 ezernél népesebb városokban 2800 dízelüzemű busz szolgálja a közösségi közlekedést. Ezek zöme elöregedett, kiváltásukat a kormány uniós támogatással kívánja megoldani, így a következő években 1100 elektromos busz állhat szolgálatba. A zöldbuszprojektben az új járműveket több városban lehetett kipróbálni, például tavasszal Zalaegerszegen is járt Mercedes eCitaro.

A programon részt vett Steiner Attila, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára (jobbról a 3., mellette Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos). Az államtitkár a város több zöldprogramjáról tájékozódott.
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Az e-Ultimate programban pedig a 84 személyes magyar Ikarus 120-e tesztje zajlik a zalai megyeszékhelyen. Ennek során összevetik az elektromos és a dízelmeghajtású busz üzemeltetésének költségeit, s már látható, hogy kilométerenként 60 forinttal olcsóbb az e-busz.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos a járműipari tesztpályát bemutatva kiemelte, olyan közlekedési eszközök fejlesztése zajlik itt, amelyek az emberek biztonságát szolgálják. A projekt része az M76-os okosút, valamint a városi közlekedés okosítása is, tette hozzá.

Gecse Péter alpolgármester, Steiner Attila, Vigh László és dr. Németh István az egyetemen
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Az államtitkár délelőtt részt vett a Magyarország zöld úton jár – párbeszéd a környezetünk védelméről című rendezvényen, amelyet a Pannon Egyetem egerszegi központjában tartottak a hallgatóknak. Számos téma, például a megújuló energia termelése mellett szóba került, hogy a kormány december végéig tartó zöldkonzultációt indított. Mint a házigazda, az egyetemi központ főigazgatója, dr. Németh István a rendezvény kapcsán hangsúlyozta, a kampuszok sorából kiemeli az egerszegit a környezettudatossága. A villamosenergia-ellátáshoz napelemparkot telepítettek, saját fúrt kútból kapnak vizet, a kollégiumi vécék öblítését szürke-, azaz esővízzel oldják meg.

Délután Steiner Attila és Vigh László megtekintették a búslakpusztai hulladéklerakót is, ahol nemrég kétmilliárd forint értékű fejlesztés valósult meg. Új szelektív válogatócsarnok készült, két optikai válogatót, ballisztikus szeparátort, rostát és szállítószalagokat építettek be, valamint 720 négyzetméteres tárolócsarnok is épült. Emellett két hektáron bővítették a hulladéklerakót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában