Frissen Zalából

2021.09.21. 08:00

Horvát és magyar diákok tanulhatnak programozást és robotikát Hévízen

Magyar–horvát diák- és pedagógustalálkozót tartottak a minap a fürdővárosban a robotika jegyében. Az önkormányzat által elnyert nemzetközi pályázat az újszerű tudomány megismerését segíti.

Péter B. Árpád

A Robots Connectin elnevezésű projekt részeként a Bibó István Gimnázium számára vásároltak egy, a nemzetközi standardoknak megfelelő, automata, programozható robotkart mintegy 13 millió forint értékben, valamint oktatói laptopokat és további számítástechnikai eszközöket vettek – mondta el Papp Gábor, amikor köszöntötte a csereprogram résztvevőit: 15-15 hévízi és horvát diákot, illetve 5-5 pedagógust.

A projektben részt vevő fiatalok egy csoportja a bemutatón
Fotó: Zalai Hírlap

Kepli József János alpolgármester, a nemzetközi projektek szervezője arról beszélt: a cél, hogy ebbe az új tudományterületbe betekintést nyújtsanak helyben használható eszközök segítségével.

– A pályázat biztosítja a pedagógusok és a tanulók képzését, továbbá az alapvető programozási ismeretek elsajátítását is – fogalmazott Kepli József János. – Emellett együttműködést alakítottunk ki az eszközöket szállító keszthelyi TC Informatika segítségével a győri Széchenyi István Egyetemmel, ami lehetővé teszi a további fejlődést a program sikeres zárása után is.

A nemzetközi projektben a tanulás mellett a fiatalok versenykörülmények között próbára is tehetik majd ismereteiket. A tematikát és a feladatokat szakértők határozzák majd meg, a résztvevők pedig érdekes és motiváló jutalmakat is kapnak, tette hozzá az alpolgármester

Ezek is érdekelhetik