Kincskereső túrára indult Nagykutas

- Már tavasszal gondoltunk rá, hogy egy vidám, játékos, vetélkedős közösségi találkozó kiváló alkalmat nyújt az ünneplésre, s a nyáron Imre Vanda, az NMI közművelődési szakemberképzésének településünkön dolgozó hallgatója személyében segítséget kaptunk a szervezéshez.

A célunk, hogy az ifjabb korosztály is ismerkedjen falunk gazdag múltjával, történelmével, legendáival, gyönyörű környezetével, és legyenek rá büszkék – fogalmazott dr. Marótiné Diószegi Erzsébet könyvtáros, a rendezvény főszervezője.

Nem véletlenül esett a választás a kincskereső túrára, a legendák szerint ugyanis Nagykutas határában, a Kalamár- kútnál mesés kincseket rejt(het) az ingovány. Ma már csak forrás, de a római korban még bővizű kutat táplált, itt itatták lovaikat a Borostyán- útra tartó kalmárok, akik a kút mellé épült várban – más történet szerint fogadóban – megpihentek, s portyázó rablóktól tartva az értékeik nagyobb részét a várban rejtették el.

Az épület azonban kincsestől a mocsárba süllyedt, ám hétévente előjő onnét egy óriási kígyó, a szájában egy aranykulccsal, ha valaki el tudja tőle venni, a vár kincsestől a felszínre emelkedik. Hátha éppen most van az a hetedik év...

Összesen 10 csapat készült nagy lelkesedéssel a túrára, de az előző napok esőzései alatt ingoványossá vált erdei, mezei utak miatt a legkisebb gyerekekkel jelentkezők a faluban maradtak, s csak nyolc népes, 8-11 fős társaság indult útnak. Az első állomáson, a néprajzi gyűjtemény épületében és udvarán kiderült, nem mindenki tudja, mi a különbség a bodnár és a bognár között, s hogy pintér-e a kádár...

A kukoricatusából viszont mindenkinek sikerült várat építenie, és a tengeriszemekből kirakott ugróiskolában sem bukott meg senki. A kincskereséshez kötésig érő fűben meg kellett mászni a „Gödöródalt”, a „Vadast”, mókás feladatokat kellett teljesíteni, de hiába volt minden, a Kalamár-kútnál egyetlen csapat sem találkozott az aranykulcsos kígyóval.

Gazdagodtak viszont az útba ejtett falurészek, dűlők látványával, s így többen tudják, hol található a Lesvár, a Falu, a Puszta, a Gyöpkutas, az Öregerdő, a Pörös, a Pörösalja, a Nyertes, a Röhögő. Beesteledett, mire az utolsó csapatok is visszaértek a faluházban berendezett végállomásra.

Arra már elkészült a lángos, hála a polgárőröknek, akik a túra biztonságos lebonyolítását szavatolták, s Takács Zoltán személyében szakácsot is állítottak a konyhába. Soraikból ifjabb Baumgartner József az 5. állomáson fogadta a túrázókat, Smodics István elnök és Pummer Tibor, biztos, ami biztos, egy-egy csapatot is elkísért.

A versenyzők leadták a zsűrinek a talált kincseket – gyógynövényeket, virágokat, különleges köveket, színes faleveleket, madártollakat -, s míg dr. Marótiné Diószegi Erzsébet és Kónya Lászlóné öszszesítette az eredményeket, a gyerkőcök kézműveskedéssel, futkározással, a felnőttek élménybeszámolókkal töltötték az idejüket.

A versenyben a legjobbnak „A micsoda csapat” bizonyult, a 2. helyen a „Mókus őrs” végzett, a bronzérmet pedig az „Erdei Manók” érdemelték ki. A dobogósok kapták a legtöbb ajándékot, persze a többiek sem mentek haza üres kézzel.

A rendezvény végén meglepetésre is futotta: Torma Bea örökös házi cukrászuk ezúttal óriási Kalamár-kút tortát sütött, a tetején a kincskupacot őrző kígyóval. Minden gyereknek és édesszájú felnőttnek jutott egy szelet a tortából és egy „aranytallér” a kincsből.