Frissen Zalából

2021.08.11. 06:50

A Pécsi Tudományegyetemre felvettek majd ötöde az Egészségtudományi Karon folytatja

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) tíz kara között meghatározó szerepet tölt be az Egészségtudományi Kar (ETK) mind képzési kínálatát, mind hallgatói létszámát tekintve. A karon öt városban (Pécsett, Kaposváron, Szombathelyen, Zalaegerszegen és a szerbiai Zomborban) folynak képzések.

ZH

Az újonnan kialakított Egészségtudományi Humán Páciens Szimulációs Központ 21. századi, modern kórházi környezetet biztosít a hallgatók és az oktatók számára Fotók: PTE

Az ETK a hazai egészségtudományi felsőoktatási intézmények közül a legszélesebb képzési kínálatot nyújtva hét alapképzési szakon tizenöt szakirányon (specializáción), kilenc mesterképzési szakon és egy felsőoktatási szak­képzésen nyújt képzési lehetőséget. Hallgatói létszáma di­namikusan növekszik, ugyanis míg 2010-ben 2352-en tanultak a karon, 2021-ben már 3345-en, tájékoztatta lapunkat a PTE.

– Örömteli, hogy az ETK a 2021-es tanévben is eredményes általános felvételi eljárást tudhat maga mögött, hiszen a karon idén szeptemberben összesen 1051 hallgató kezdheti meg tanulmányait – fogalmazott a kar dékánja, prof. dr. Ács Pongrác. – Nagy eredmény a kar számára, hogy a PTE szakjai közül a második legtöbb hallgató – több mint 600 fő – az ETK egyik szakára, az ápolás és betegellátás alapszakra érkezik. Elmondható, hogy a PTE-n az általános felvételi eljárásban 2016 óta, így idén is a legtöbb állami ösztöndíjas hallgató az Egészségtudományi Karon lesz jelen. Az egyetemre felvett 5432 fő 19,3 százaléka, tehát majdnem a felvettek ötöde az ETK hallgatójaként kezdheti meg tanulmányait. Az egészségügyi képzési terület alapképzési szakjai esetében a karon 760 fő képzése kezdődik meg, így a kar továbbra is jelentősen hozzájárul az egészségügyi ágazat szakemberszükségletének biz­tosításához. Örömteli továbbá, hogy ezt a kiemelkedő hallgatói létszámot az egy­előre ismeretlen eredményű ötödik képzőhelyünk, Zombor fel­vételi adatai tovább emelik majd, így kvázi végleges eredményről még nem beszélhetünk az össz­kari hallgatói létszám növe­kedése kapcsán – összegzett a dékán.

Az újonnan kialakított Egészségtudományi Humán Páciens Szimulációs Központ 21. századi, modern kórházi környezetet biztosít a hallgatók és az oktatók számára Fotók: PTE

A Zalaegerszegi Képzési Központban 125 elsőéves kezdheti meg a tanulmányait szeptembertől, közülük 105-en nappali munkarendű képzésekben, 20-an pedig levelező munkarendben. Ez az előző évhez képest a teljes létszám vonatkozásában 13 százalékos hallgatóilétszám-növekedést jelent, mellyel együtt összesen 392 hallgató járul hozzá idén a város forgatagának színesebbé tételéhez, hangsúlyozta prof. dr. Ács Pongrác. A legnépszerűbb képzés az ápolás és betegellátás alapképzési szak gyógytornász szakiránya volt, amelyre 94 főt vettek fel.

– A külföldi hallgatók beiskolázása karunk egyik sikertörténete – válaszolta a dékán arra a kérdésre, a PTE ETK hogyan tud megfelelni a hazai felsőoktatás új kihívásának, a nemzetköziesítés kérdésének. – A magyar nyelvű képzések mellett a kar idegen nyelvű képzései is igen nagy fejlődésen mentek keresztül, amit a számok is visszaigazolnak, hiszen az idegen nyelvű képzést mindössze hat éve kezdtük el nyolc fővel, mára azonban közel 464 fő folytat tanulmányokat az angol nyelvű programjainkon a világ 38 országából. A 2020-as idegen nyelvű felvételi eljárásban már 105 fő került be az első évfolyamra, idén pedig a világjárvány ellenére hasonló eredményt várunk.

A felvételi eljárás utolsó hajrája a sorrendmódosítás időszaka. Prof. dr. Ács Pongrác arról is szólt, milyen intézkedéseket tett a kar azért, hogy ilyen eredményeket érhessen el az elsőhelyes jelentkezők kapcsán.

Prof. dr. Ács Pongrác, az Egészségtudományi Kar dékánja

– Az elsőhelyes jelentkezések számának növeléséért sorrendmódosító kampányt szerveztünk, melynek keretében kétszer 50 ezer forintos ösztöndíjjal segítettük azon hallgatóinkat, akik az ösztöndíj meghirdetése után éltek a sorrendmódosítás lehetőségével. Az általunk szervezett innovatív kampány keretein belül június 7-től június 24-ig heti négy, karunk szakjait bemutató élő adást szerveztünk.

Mérföldkőhöz érkezett az Egészségtudományi Kar, hiszen a közelmúltban világszínvonalú szimulációs központot alakítottak ki Pécsett a Modern városok programnak köszönhetően.

– Régi álmunk valósult meg, amikor az ünnepélyes átadáson birtokba vehettük a létesítményeket, külön megtiszteltetés volt, hogy azon részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, valamint Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár – folytatta prof. dr. Ács Pongrác. – Ahogy az eseményen is elhangzott, a PTE Egészségtudományi Kar történetének legjelentősebb beruházása valósulhatott meg a Modern városok programnak köszönhetően.

Az újonnan kialakított Egész­ségtudományi Humán Páciens Szimulációs Központ 21. századi, modern kórházi környezetet biztosít a hallgatók és az oktatók számára, élethű, hangok kibocsátására is képes, magas hűségű szimulátorokkal, modern, a való életben is alkalmazott orvosi műszerekkel. A megújult épületegyüttesben olyan termet is kialakítottak, ahol minden feltétel adott egy közúti baleset vagy egy katasztrófahelyzet, például épületomlás helyszínén történő mentés szimulálására. A mentési gyakorlatot egyidejűleg több kamera és mikrofon rögzíti, így utólag minden egyes mozzanat elemzésére lehetőség nyílik különböző nézőpontokból a még tökéletesebb megvalósítás, így a hallgatók számára a gyakorlati elsajátítás érdekében.

– A felújított Vörösmarty és Apáca utcai épületek nem csupán korszerű és innovatív, a 21. századi elvárásoknak megfelelő oktatási és kutatási környezetet biztosítanak, de általuk méltó módon őrizhetjük meg a belváros értékeit, élettel tölthetjük meg a történelmi belváros utcáit. A Modern városok programban megvalósult közel 2,5 milliárd forintos beruházás hozzásegítette a kart telephelyi centralizációs, „központi campus” víziójának kiteljesedéséhez, az európai színvonalú demonstrációs-szimulációs környezet megteremtéséhez, valamint a fiatalok által alapvető elvárásként megfogalmazott hallgatói terek létrehozásához – sorolta prof. dr. Ács Pongrác.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában