Frissen Zalából

2021.06.05. 07:00

Veszteséggel terveztek a cégek ügyvezetői Nagykanizsán

Több önkormányzati cég is jelentős veszteséggel zárta az elmúlt évet, legalábbis ez derült ki a nemrég elfogadott üzleti beszámolókból. Bizzer András alpolgármester jelezte: több önkormányzati cég esetében az idei évre vonatkozóan is veszteséggel számoltak az ügyvezetők, ezért Balogh László polgármester az üzleti tervek átdolgozását kérte.

Pásztor András

Bizzer András: több cég is negatív mérleggel zárta a tavalyi évet

Fotó: ZH Archívum

Mint azt Bizzer András alpolgármester elmondta: a törvényben előírt határidőknek megfelelően, a napokban elfogadásra került az önkormányzati tulajdonú cégek 2020. évi beszámolója. A pandémia gazdasági hatásai miatt a 2020-as év során az önkormányzathoz hasonlóan a gazdasági társaságok esetében is a kényszerű és egyben szigorú takarékosságot várták el.

Bizzer András: több cég is negatív mérleggel zárta a tavalyi évet
Fotó: ZH Archívum

– Sajnálatos módon az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakció által kinevezett cégvezetők közül jó néhányan nem tudták hozni az elvárt számokat – fogalmazott Bizzer András alpolgármester. – A legnagyobb veszteséget, 57 millió forintos mínusszal a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. érte el. Úgy, hogy az önkormányzati támogatás végül a tavalyi, pandémiával terhelt évben is ugyanúgy 30 millió forint maradt, mint 2019-ben, amikor még szolid nyereséget tudott elérni a cég. Szintén erős figyelmeztető jel a Városfejlesztő Kft. 41 millió forintos vesztesége a 2020-as évre vonatkozóan. Amennyiben a 2021-es évben is hasonló marad a tendencia, akkor félő, hogy végképp elfogy a korábbi ügyvezető által felhalmozott tartalék. Jelentősnek mondható, 30 millió forintos veszteséget ért el a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási Zrt. is, ami leginkább a 2019-es 8 millió forintos nyereséghez képest szembeötlő. A Kanizsa Médiaház Kft. szintén veszteséges lett 2020-ban, amely így mínusz 14 millió forinttal zárta az évet.

Mint arra Bizzer András rámutatott: a számok alapján valós félelem, hogy bizonyos cégek gazdálkodásával az idén is komoly gondok lehetnek, ami akár azt is jelentheti, hogy az önkormányzatnak kell majd finanszíroznia egyes cégek esetén a tartós veszteségeket.

– Ennek elkerülése érdekében a legtöbb önkormányzati tulajdonú cég esetében Balogh László polgármester nem fogadta el a 2021. évi üzleti terveket, s a takarékosság jegyében az üzleti tervek átdolgozását kérte az érintett ügyvezetőktől – magyarázta az alpolgármester, aki hozzátette: sajnálatos módon voltak olyan kezdeményezések az ÉVE által kinevezett felügyelőbizottságok részéről, hogy egyes cégvezetőknek milliós jutalmakat fizessen az önkormányzat, amit egyáltalán nem tartanak helyesnek a pandémia által sújtott gazdasági környezetben.

– Ennek megfelelően a polgármester nem is döntött ilyen utólagos jutalmak kifizetéséről. Kizárólag egy esetben történt prémiumkifizetés, az NNP Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. ügyvezetője, Ring Balázs esetében, akinek tavaly nyáron az ÉVE-frakció – élve vagy inkább visszaélve a közgyűlési többségével – megszavazta a prémiumfeladatokat, melyek teljesítése után a kifizetés nem volt megtagadható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában