Frissen Zalából

2021.06.18. 14:00

Katolikus óvoda létesül Keszthelyen

A Veszprémi Főegyházmegye katolikus óvodát létesít a városban, az intézmény a felújítás előtt álló Kiskastélyban kap helyet. Erről írt alá szándéknyilatkozatot dr. Udvardy György érsek és Nagy Bálint polgármester.

Péter B. Árpád

Az óvodaépítésről szóló szándéknyilatkozatot dr. Udvardy György és Nagy Bálint írta alá

Fotó: polgármesteri kabinet Keszthely

A főpásztor elmondta: öt csoport indítását tervezik, 80- 100 gyermekkel. A tervezés akkor kezdődik, amikor a Főegyházmegye tulajdonába kerül az épület. Az óvoda várhatóan jövő év végére készül el, mintegy 1,5 milliárd forintos beruházás végén. Ezt részben saját, részben a kormány által intézményfejlesztésre biztosított forrásból finanszírozzák.

Az óvodaépítésről szóló szándéknyilatkozatot dr. Udvardy György és Nagy Bálint írta alá
Fotó: polgármesteri kabinet Keszthely

A szándéknyilatkozat aláírását megelőző sajtótájékoztatón dr. Udvardy György és Nagy Bálint is hangsúlyozta: fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb találkozzanak a valódi értékekkel, ezért döntött úgy a Veszprémi Főegyházmegye, hogy a Ranolder-iskola mellett katolikus óvodát is működtet a jövőben a városban, amire valós szülői igény van Keszthelyen és vonzáskörzetében. A főpásztor arról is beszélt: az érsekség törekszik arra, hogy a családok számára elérhető közelségben létesítsen, működtessen oktatási-nevelési intézményeket, hiszen „nagy szükség van korunkban a keresztény értékrendre, a szellem, a hit és a lélek egységére”, amit egy egyházi óvoda és iskola biztosítani tud.

Nagy Bálint hangsúlyozta, hogy Keszthelynek iskola­városként kiemelten fontos az oktatás, óvodafejlesztési terveikbe pedig jól illeszkedik a létesítendő katolikus intézmény. Leszögezte: külön öröm, hogy a Veszprémi Főegyházmegye választása egy leromlott állagú, ám jó környezetben fekvő és ikonikus épületre esett, amely felújítva nemcsak a gyerekek lelki növekedését, gyarapodását szolgálja, hanem ismét a város díszéül szolgálhat.

A polgármester kiemelte még, hogy Keszthely és az érsekség már eddig is kiváló kapcsolatot ápolt, amelyet a jövőben tovább erősítenének, bővítenének, és ezután is szívesen segítik, támogatják az egyház elképzeléseit, kezdeményezéseit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában