karate

2021.06.15. 13:00

Eszközöket kapott a zalaegerszegi Széchenyi-iskola a karate oktatásához

Körülbelül 350 általános és középiskolát érint az a sportfejlesztési program, melynek keretében iskolánként 2-2 pedagógus vehet részt a karatét megismertető képzésben, a tanintézmények pedig eszközöket kapnak az oktatáshoz.

zaol.hu

A program zalai állomásán, a megyeszékhelyi Széchenyi István Technikumban 250 ezer forint értékű eszköz alapcsomagot adtak át az intézménynek. A program keretében Katona Péter és Donáczy Gábor testnevelő végezte el nemrégiben a Magyar Diáksport Szövetség által támogatott „Karate az iskolai testnevelés keretein belül” elnevezésű tanfolyamot.

Az átadáson dr. Palkovics László miniszter beszélt arról, hogy ő maga zalaegerszegi gimnazistaként találkozott a karatéval, amit a mai napig űz. A miniszter saját keretéből további 1 millió forintot bocsát rendelkezésre, mivel a sportág többi elkötelezettjével együtt szeretné, ha a nemzeti alaptanterv része lenne a karate. Balogh Gábor, a MDSZ elnöke a karate egyik mestere jelszavával, „Tudd és tedd” vezette be a mondandóját, s azzal folytatta, a zalai sportért, a diáksportért dolgozva a megye és a város vezetésében jó partnerekre talált.

A hat éve kezdett munka először a labdajátékokra koncentrált, mostanra a karate is a fókuszba került. Az iskolát Némethyné Lövey Zsuzsanna igazgató mutatta be a vendégeknek. A rendezvényen Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László parlamenti képviselő is részt vett, valamint karatebemutatókat is láthattak a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában