Frissen Zalából

2021.05.27. 17:30

Remetekerti zarándoklat indult Zalaapátiból Nagykapornakra

Szentlélekváró gyalogos zarándoklatra indultak több tucatnyian Zalaapátiból nemrég, még pünkösd szombatján. A társaság útjának célpontja a Nagykapornakhoz tartozó szakrális helyszín, a Remetekert volt.

Péter B. Árpád

Menyhárt László egyetemi oktató felelevenítette, a szüleitől hallott arról, hogy sok-sok évtizeddel ezelőtt, talán utoljára az 50-es években, még rendszeresek voltak Zalaapáti és a Remetekert közötti zarándoklatok. Az útvonalat először egyedül járta be, és már akkor felmerült benne a gondolat: jó lenne folytatni a hagyományt.

- A gondolatot tavaly követte először tett – meséli a főszervező. – A járvány miatt nem mehettünk pünkösdkor Csíksomlyóra, ezért itt, helyben szerveztünk zarándoklatot.

Csoportkép a zarándokokról
Fotó: ZH

– A zarándoklatot a székelyföldi éjjeli virrasztás mintájára Szentlélekvárónak neveztük el – folytatta Menyhárt László.

A jobbára erdei utakon vezető 16 kilométert idén több mint negyvenen tették meg, a szentmisére pedig körülbelül kétszázan gyűltek össze a Remetekertben. A gyalogos zarándokok egy jelentős csoportja zalaapáti polgár volt, hozzájuk csatlakoztak Alsó- és Felsőpáhokról, Sármellékről, Cserszegtomajról, s volt olyan házaspár is, amelyik egy Szombathely melletti faluból érkezett.

– Ez több mint egy túra – szögezte le Menyhárt László. – Megvan benne persze a kilométer, a természet szépsége is fontos, de a lelki cél a Szentlélek hívása volt, az, hogy felkészüljünk a vele való találkozásra. Szándékunk szerint a Remetekerthez közeledve minden lépéssel nyitottabbak lettünk felé.

A zarándoklatot szentmise követte, amelyet Bóka Tibor alsópáhoki, Tódor Szabolcs búcsúszentlászlói és Cséry Gergő pacsai plébános mutatott be.

A Remetekert története a török időkig nyúlik vissza. Akkoriban Nagykapornak elnéptelenedett, az emberek az erdőbe menekültek s gazdálkodni kezdtek. Később, az 1600-as évek közepén jezsuiták érkeztek, akik hitéleti tevékenységük mellett állattenyésztéssel és erdőgazdálkodással is foglalkoztak ezen a területen.

Ezek is érdekelhetik