Rákattantak a neten Jánosi Péter bejegyzéseire, Lovászi múltjából ad ízelítőt

- Az elindított minisorozat ötlete úgy fogalmazódott meg bennem, hogy otthon eleve sokat beszélgetünk édesapámmal, Jánosi Ferenccel, falutörténeti témákról – kezdte Jánosi Péter. – Ő hobbiként évek óta kutatja Lovászi történelmét, minden Lovászihoz kapcsolódó eseményt, és elég nagy gyűjteményt halmozott fel már az évek során. Könyvek, újságcikkek egész garmadája állt rendelkezésemre, és apának mindig volt ötlete, hogy hol, miben keressek információk után. Aki ismeri, tudja róla, hogy lelkes lokálpatrióta, akinek nemcsak a szülőfaluja a szívügye, hanem Göcsej, Hetés és egész Zala. Valójában csak saját szórakoztatásomra kezdtem bele az írogatásba.

– Úgy gondoltam, hogy a közösségi médiában annyi felesleges dolog jelenik meg nap mint nap, hogy igazán nem lesz kárára senkinek, ha én is megosztok pár dolgot, aminek viszont van értelme – vallott inspirációjáról Jánosi Péter.

– Eleve úgy terveztem, hogy rövid, tömör bejegyzéseket hozok létre, és ehhez a mostanában divatos listázásokból merítettem ötletet. Szinte mindenhol látni ilyeneket az online térben; a videómegosztón, a Facebookon zenészek, művészek, influenszerek, különféle tematikus portálokon osztják meg kedvenc ételeiket, zenéiket, utazási élményeiket, egyebeket toplistába rendezve. Én tematikusan tíz részt terveztem olyan Lovászihoz kapcsolódó történésekből összeállítani, amik szerintem felkelthetik az ismerőseim figyelmét.

Elsősorban olyanokra gondoltam, akik sohasem jártak vagy hallottak a faluról. Így aztán elkészítettem egy szubjektív listát és nekifogtam egy rövid kutatásnak. Mint már említettem, édesapám nagy segítségemre volt, mert ha felmerült egy ötletem, már hozta is a megfelelő szakirodalmat, hogy: Ezt olvasd el! Ezt nézd meg! Itt meg itt találsz további adatokat.

Jánosi Péter hozzátette, hogy a témák kidolgozása közben kiderült, nagyon jó és színes szakirodalma van például a helyi olajiparnak és vele együtt Lovászinak.

– Elég csak Buda Ernő bányamérnök visszaemlékezésére, Srágli Lajos történész, Tantalics Béla egykori lenti általános iskolai igazgató munkáira vagy Tóth Sándor helytörténészünk Lovászi falutörténetére utalnunk, de sok mindent lehet találni az Olajipari Múzeum kiadványai között is – magyarázta. – Mindezek mellett édesapám és édesanyám is jelentetett meg helytörténeti köteteket, úgymint két Lovászi Kalendárium és két sporttörténeti összeállítás (50 éves a lovászi sportkör és Hajrá Bányász). Fontosnak tartottam a nyelvezet lazaságát, mintha valamelyik közeli ismerősömnek mondanám ezeket a történeteket. Szerintem így bármi sokkal könnyebben emészthető, és az olvasók jobban is tudnak kapcsolódni a szöveghez. Motivációként szolgált még az az érzetem, hogy nagyon sokan mennek el olyan dolgok mellett, amik nekik megszokottak, rutinszerűek, de valójában érdekesek. A fiatalabb korosztály tagjai pedig lehet, hogy még egyáltalán nem is találkoztak ezekkel. Az ország más részein élő barátaimnak, kollégáimnak pedig többször is megemlítettem már valami Lovászival kapcsolatos történetet, és meglepve hallgatták, hogy ezen, a számukra távoli és ismeretlen településen mennyi minden megtörtént, milyen gazdag a múltja. Szóval szerettem volna egy kis reflektorfényt irányítani a falura és megmutatni mind az idegeneknek, mind a helyieknek, hogy micsoda nagyszerű helyen is élünk itt a Kerka völgyében.

Így került fel a közösségi oldalra történet például a lég­oltalmi óvóhelyről, avagy a légópince, a ma már használaton kívüli laktanyáról, az 1972-ben egy vadászat alkalmával elejtett világrekord méretű aganccsal megáldott gímszarvas bikáról, az 1944-ben elsüllyedt olajfúrótoronyról, vagy a hegyi romkápolnáról és ehhez kapcsolódóan az első világháború utáni megszállás és a helyiek hősi ellenállásának történetéről. De megismerhetik Papp Simon geológust is, aki nélkül – valószínűleg – ma Lovászi más képet mutatna, hiszen munkája eredményeként találták meg azt a kőolajat, ami elindította az 1940-es évektől a rohamléptékű fejlődést a településen.

– Nem is igazán tudtam, hogy mire számítsak, de ahogy észrevettem az internetes visszajelzésekből, az emberek szívesen olvassák a bejegyzéseket, és ami a legfontosabb, jó érzéssel tölti el őket – tette hozzá. – Volt, aki személyesen is gratulált a kezdeményezéshez, és mesélte, mennyire feldobta az ismerőseit, hogy ilyesmiket olvashattak az otthonukról és büszkeséggel töltötte el őket. Ha tényleg így van, akkor megérte ezzel foglalatoskodnom. Egyébként úgy érzem, hogy minden falutábla mögött ezer meg ezer történet húzódik meg.

Én most igyekeztem a mi történetünkből csupán egy kis szeletet bemutatni az érdeklődőknek. Remélem, sokakban sikerült felébresztenem a vágyat, hogy esetleg maguk is utánajárjanak eseményeknek, történéseknek, és ezeket a már kissé megfakult emlékeket újra elővéve, aktív hagyományaink részévé tegyék.