Frissen Zalából

2021.05.14. 10:19

Rengetegen voltak kíváncsiak a Tour de Hongrie befutójára

Igazi versenyhangulatot hozott a városba csütörtökön a Tour de Hongrie.

Horváth - Balogh Attila

20210513, Nagykanizsa, Tour de Hongrie befutója Nagykanizsán. A 2. szakasz, Balatonfüred-Nagykanizsa (183 km). Fotó: Szakony Attila SzA Zalai Hírlap Képen : Jordi Meeus: Etapsiker, sárga mez

Fotó: Szakony Attila

Mint amikor a szellem kiszabadul a palackból, nagyjából ahhoz hasonló volt az élmény a Fő utca Deák és Eötvös tér közötti szakaszán, ahol rengetegen gyűltek össze, hogy részesei lehessenek a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny 2., Balatonfüred és Nagykanizsa közötti szakasza befutójának. A szájmaszkot viselő közönség hangos tapssal és füttyszóval, euforikus hangulatban fogadta a mezőnyt (ebben kicsit talán benne volt az elmúlt másfél év minden bánata és a nyitás öröme is), melynek versenyzői közül a belga Jordi Meeus szakította át elsőként a képzeletbeli célszalagot. Második lett az olasz Alberto Daniese, harmadik pedig a német Phil Bauhaus. A magyar válogatott tagja, Orosz Gergő érte el a mieink közül a legjobb, 24. pozíciót, Pelikán János pedig óriási tempót diktálva a 8. helyre ugrott előre az összetett versengésben.

- Nagyon szeretem a kerékpárt, fiatal koromban sokat bicikliztem – hallottuk a versenyen az élbolyra váró Lengyel Ferenctől.

Most is többfajta biciklim van, de mostanában csak az országútit használom, hosszabb távokra. Hát ezért jöttem ki, az ember nem mindennap láthat ilyesmit, több hasonlóra lenne szükség a városban. Sajnálom, hogy elmaradt a Giro, de a Tour de Hongrie-nak is örülök, a sportélmény mellett messzire viszi Kanizsa hírét is.

Nagykanizsa jó házigazda volt, a biztonságos versenyzéshez szükséges körülményeket maximális mértékben biztosítani tudta – méltatta a helyi erőfeszítéseket Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője.

- A szakasz közben a mezőny többször is elázott, de szerencsére, az utolsó kilométerekre elállt az eső – adott röpke beszámolót.

- Részben ennek köszönhetően szenzációs, nagyon jó hangulatú befutót láthattunk a város főutcáján. Óriási sprint és küzdelem zajlott a mezőnyben végig. A versenyt a BORA-hansgrohe csapat versenyzője, Jordi Meeus nyerte meg – öröm az ürömben, hogy egyik csapattársa, a városba beérve belekeveredett egy bukásba és eltörte a kulcscsontját. Így a csapatnak a szakaszgyőzelem mellett sajnos, lett egy kórházi sérültje is...

Eisenkrammer Károly azt is elmondta: Nagykanizsa részéről mindenki kiváló munkát végzett a szervezésben és a lebonyolításban, tökéletesre sikerült az útvonal biztosítása, amiért külön köszönetét szeretné kifejezni a rendőrségnek. Kitért arra is: az itt tapasztalt profizmus szép perspektívát vetíthet előre a tavaly sajnálatos módon a pandémia miatt meghiúsult Giro d'Italia kapcsán.

Balogh László és Cseresnyés Péter az Erzsébet téri fotópontnál a szervezésből és az esemény népszerűsítéséből nagy részt vállaló TEKER Egyesület tagjaival, akik az alkalomra új mezt is készíttettek az önkormányzat támogatásával Fotó: Gergely Szilárd

 

- Nyilván, a Giro elmaradása Kanizsán sokaknak okozott szomorúságot, de azt gondolom, a Tour de Hongrie-val a Giroval azonos mezőnyt sikerült idehoznunk – jelentette ki. – S tudtunk hozni komoly médiamegjelenést is, hiszen a csütörtöki szakaszversenyt rajtunk kívül 100 országban milliók láthatták élő, egyenes adásban. Másrészt a Tour de Hongrie-val felhelyeztük Magyarországot a kerékpársport nemzetközi térképére, különösen, ha arra gondolok, hogy a kanizsai befutóval egy időben húzhatta magára a Giro-n versenyző Valter Attila a rózsaszín pólót, ami azt jelenti, hogy az összetett versenyben az élre állt, s ezzel történelmet írt. Büszkén mondhatom, hogy Attila lényegében a Tour de Hongrie „neveltje”.

 

Balogh László polgármester úgy vélekedik, hogy a Tour de Hongrie nem pusztán sportverseny, hanem egyfajta országimázs-kampány is.

 

- Örülünk, hogy ennek mi is a részesei lehetünk és szerintem ez nem véletlen, hiszen a Balatonfüred-Nagykanizsa útvonal az ország egyik legszebb része, a magyar Toscana – jelentette ki. – S talán annak is köszönhető, hogy az elmúlt években önkormányzatunk sokat tett a város kerékpáros fejlesztéseiért, gondoljunk csak a több kilométernyi új kerékpárútra, a 300 kilométer hosszú kerékpáros túraútvonalakra, a Csónakázó-tónál kialakított XCO versenypályára és a kerékpáros központra. Azt hiszem, mindez magáért beszél.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő szerint erős a kormányzati szándék a tekintetben, hogy aktivitásra, azon belül kerékpározásra ösztönözzék az embereket.

Fontos, hogy Magyarország egészségesebb legyen, ennek egyik módja a sportolás – bocsátotta előre.

- Jelentős nemzetgazdasági águnk a turizmus, mely kapcsán szintén célkitűzés, hogy minél nagyobb szelet jusson ebből az aktív turizmusnak, így például a kerékpározásnak. Aki kipróbálta már és tekerés közben gyönyörködött a tájban, vagy rácsodálkozott egy-egy városi nevezetességre, az tudhatja, milyen élményt ad – mondta Cseresnyés Péter, aki maga is immár több, mint 10 éve aktívan űzi e sportot, s 2019-ben 59 évesen nagyon jó eredménnyel, 6 óra 20 perc alatt (a szintidő 8 óra) teljesítette a több, mint 200 kilométeres Balaton-kört.

Csütörtöki nap összefoglalója:

[embed]https://www.zaol.hu/sport/helyi-sport/elrajtolt-a-tour-de-hongrie-masodik-szakasza-balatonfuredrol-5206858/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában