2021.03.07. 07:00
Szemét és érthetetlen viselkedés – Vannak, amik az erdőkhöz tartoznak és vannak, akik nem...
Eldobott műanyagflakonok, cirkáló quadok, ordítozás. Sajnos, egy erdei kirándulás során nem csak meghitt csend és a természet lágy öle fogadhat bennünket...
Forrás: Pixabay
Minden bizonnyal sokak számára érthetetlen, hogy vannak olyan emberek, akik a zöld környezetet illegális szemétlerakónak vagy bármire használható „játszótérnek” nézik. Szinte rendszeresen adunk hírt arról, hogy utak mentén, erdőkben, réteken hulladéktenger szennyezi a növények és az állatok életterét. A lerakók helyett ugyanis jó páran inkább a „szabadba” viszik suttyomban a szemetüket.
Azonban e probléma mellett még számos olyan dolog is történik az erdőben, amely az erdei életközösséget zavarja. Mostanság agancsgyűjtőkkel is megtelnek az erdők. Annak ellenére, hogy ez a tevékenység – a vadgazdálkodó írásbeli engedélye híján – lopásnak minősül. Valamint, a gyűjtés során az erdőjárók még a vadat is megzavarhatják, amelyek aztán rémületükben gyakran tévednek közútra és okoznak balesetet. Vagy, menekülés közben megsérül az állat agancstöve – ilyen esetben pedig már állatkínzás gyanúja is felmerülhet.
Tény, az állampolgári jogok közé tartozik, hogy az erdőket, szabadidős tevékenység céljából, bárki felkeresheti gyalogosan, azonban az erdőgazdálkodók bizonyos esetekben, például vadászatok idején, korlátozhatják mindezt.
S akkor mit szabad és mit nem kirándulóként tenni az erdőben? A Zalaerdő Zrt. is rendszerezte weboldalán megtekinthető tájékoztatójában a főbb tudnivalókat, amelyeket – a hétköznapi életben is – nem lehet elégszer ismételni. Például, póráz nélkül nem szabad kutyát sétáltatni az erdőben. Motorral, quaddal is tilos közlekedni az erdőben, kerékpárral ugyanakkor szabad. Gombák, gyógynövények gyűjtése – egyéni szükségletet nem meghaladóan – napi 2 kilogramm mennyiségben, engedélyezett az állam 100 százalékos tulajdonában lévő erdőkben.
Azt pedig jó lenne a „józan” észre bízni, hogy belássák, akiket érint: nem ordítozunk vagy beszélünk hangosan az erdőjárás során. Egyrészt azért nem, mert – egy mondás szerint – „ha vendégségbe érkezünk valahova, akkor tiszteljük a házigazdát”. Az erdő esetében pedig viselkedjünk úgy, mint egy templomban, ahol nem a magas hangterjedelem a normális kommunikációs forma. Másrészt meg, konyhanyelvre lefordítva, mi mit szólnánk, ha idegenek – kérés nélkül – ordítoznának a fülünkbe, miközben mi békésen pihenünk...?
Kiemelt képünk illusztráció!