A város jogi lépéseket tesz a hazugságok, csúsztatások miatt

2021.03.03. 17:15

Nagy Bálint: valótlanságokat közölt az ellenzéki média

Több balliberális lap is hazugságokat, csúsztatásokat közölt a város négy beruházásáról, vélhetően a helyi ellenzék által sugallt hamis információk alapján. Ezt közölte Nagy Bálint polgármester.

Péter B. Árpád

Nagy Bálint egy korábbi sajtótájékoztatón. A polgármester továbbra is az előírások betartására kéri a keszthelyieket

Fotó: ZH

A Városháza kommünikéje kiemeli, a cikkekkel ellentétben nem jelentették fel Keszthely korábbi polgármesterét, hanem, ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést a kivitelezés során felmerült problémák miatt.

Nagy Bálint közleményében emlékeztetett, az előző önkormányzati ciklusban, a közbeszerzési törvénynek megfelelően, a legalacsonyabb árat ajánló cég nyerte el a munkákat, a kivitelezés viszont nem a terveknek megfelelően halad. Úgy fogalmazott, a Kísérleti utcai óvoda uniós támogatáshoz azért kellett önrészt tennie az önkormányzatnak, mert a támogatási összeg nem fedezte volna a kiemelten fontos beruházást. Megjegyezte, a pályázatok előkészítése és a kivitelezés megkezdése között évek is eltelhetnek, így az áremelkedések miatt gyakran még a 100 százalékos támogatottságú projektekhez is szükséges saját források bevonása.

A polgármester leszögezte, nincs tudomásuk OLAF-vizsgálatról (Európai Csalás Elleni Hivatal), arról értesítést nem kapott az önkormányzat. Bejelentést persze bárki tehet, de az nem azonos az eljárással, ám arra jó, „hogy félremagyarázzák a tényeket”, írta Nagy Bálint, hozzátéve: a valótlanságok miatt a város megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Borítókép: Archív

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában