Koronavírus Zalában

2021.02.23. 14:00

Vigh László és Ihos József a védőoltás és a regisztráció fontosságáról

Ismeretes, az Országgyűlés hétfőn, a koronavírus járvány adatait figyelembe véve további 90 napos rendkívüli felhatalmazást szavazott meg a kormánynak és megerősítette a veszélyhelyzeti felhatalmazás alapján hozott rendeleteket. Ennek okairól is szólt kedden Vigh László országgyűlési képviselő a megyeházán tartott sajtótájékoztatóján, melyet a nemrég Zalába költözött Ihos József humorista előadóművésszel együtt tartott.

Arany Horváth Zsuzsa

Ihos József és Vigh László az oltáshoz szükséges regisztrációra buzdított

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

A képviselő hangsúlyozta, a fertőzöttségi, a kórházi kezelési és a halálozási adatok alapján látható, a járvány harmadik hulláma is elérte az országot, ezért a korlátozó intézkedések fenntartása szükségesnek látszik, mindaddig, amíg a számok nem csökkenek tartósan. Vigh László a védőoltás jelentőségét kiemelve arra intett, mindenki regisztráljon, majd adassa be az általa választott vakcinát, amikor a háziorvosa behívja. Ihos József (a Kató néniként elhíresült humorista-színész) annak a rétegnek a képviselőjeként szólt, amelyet a korlátozások a vendéglátóipar mellett legjobban sújt a fennálló helyzet. A kultúra, a művészetek, a szórakoztatóipar nehezen éli meg a közönség nélküliséget, ezért ő maga, úgyis mint hajdani kórházi dolgozó, a védőoltásban látja a megoldást, anélkül egymást veszélyeztetjük. Ő már itt Zalában várja, hogy megkaphassa a védelmet nyújtó vakcinát, hiszen két hónapja Zalaapáti lakosának tudhatja magát. (Megtudtuk, évek óta futó televíziós ismeretterjesztő sorozatában Zalát is szeretné majd bemutatni alkotótársaival.)

Ihos József és Vigh László az oltáshoz szükséges regisztrációra buzdított
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Vigh László a korlátozások lehetséges enyhítését például az érettségizők esetében nagyon fontosnak tartja, úgy reméli, a tavaszi szünet után a végzős diákok visszatérhetnek az iskolákba, hogy felkészülhessenek a középiskolát lezáró vizsgákra. A döntéshozók tisztában vannak azzal, hogy ugyanígy nehéz helyzetben vannak az éttermek, szállodák, szórakoztató rendezvények, de amíg nem lesz annyi beoltott, mint például Izraelben ( 8 millió lakosból 5 millió megkapta az oltást), csak türelmet kérhet mindenkitől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában