veszélyes átkelőhelyek

2021.02.02. 20:00

Gyalogosgázolások: mit tesznek a megelőzésért az önkormányzatok, és mit tehetünk mi, közlekedők?

Az önkormányzatok, amennyire módjukban áll – korszerűsítéssel, okosítással, rendszeres ellen­őrzéssel, új átkelőhelyek létesítésével – igyekeznek biztonságosabbá tenni a gyalogos közlekedést.

AG, PA, SZZS

Nagykanizsa legveszélyesebb gyalogos-átkelőhelye a Teleki úton, ahol zebrazászlók segítik a gyalogosok biztonságos átkelését

Fotó: Szakony Attila

Okosítás, felújítás és rendszeres ellenőrzés

Zalaegerszeg

Az elmúlt években lendületesen nőtt Zalaegerszegen az autók száma, ez megmutatkozik a megyeszékhely közlekedésében, hiszen napjainkban 35 ezer gépjárművet tartanak nyilván a városban. Ez a szám 2008-ban 26 ezer, 1998-ban 17 ezer darab volt.

A gyarapodás lényegében változatlan úthálózat mellett zajlott le, ami minden közlekedő, így a gyalogosok számára is kihívást jelent. Ezt Bali Zoltán alpolgármester fogalmazta meg érdeklődésünkre.

– A megyeszékhelyen az utak kezelése megoszlik a Magyar Közút Zrt. és az önkormányzat között – említette bevezetésképpen. – A városban 80 kijelölt gyalogos-átkelőhely található, ezek korszerűsítését a 2017-ben elfogadott Smartcity programba is belefoglaltuk. Ennek első elemeként 2017 májusában a Platán sor és Dózsa út kereszteződésénél lévő zebra kapott okosítást, azaz az átkelni szándékozó gyalogosokra az útburkolatba süllyesztett, felvillanó LED-sor figyelmezteti a járművezetőket. Hasonló megoldást kapott 2017. decemberben a belső elkerülő úton a sportcentrumhoz vezető átkelő, valamint 2018 augusztusában a Landorhegyi iskola előtti zebra – sorolta.

Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere
Fotó: ZH-Archívum

A tapasztalatok a safe­cross-zebrákkal kedvezőek, drasztikusan csökkent a balesetek száma, tette hozzá.

Bali Zoltán arról is szólt, hogy a gyalogosok részéről méltányolható a kijelölt átkelőhelyek iránti igény, de ezek létesítése hosszabb folyamat, építési engedélyhez kötött, amiben több hatóság működik közre. Ennek során vizsgálják egyebek mellett a forgalom nagyságát, a megvilágítás erősségét, az út- és járdakapcsolatokat.

– Mindezt figyelembe véve épült gyalogos-átkelőhely 2018-­ban a Flex Zrínyi úti telephelyénél. Idén pedig új zebra létesül a Posta és Hegyi út csomópontjának déli ágán. Ezenkívül okosítást kap az Arany és Mikes utca kereszteződésénél a kijelölt gyalogos-átkelőhely. Itt új technológiát alkalmazunk, nem szenzorok, hanem kamera figyeli majd a forgalmat, ez vezérli a jelzést a járművezetőknek – magyarázta.

A Vizslaparkot érinti az a fejlesztés is, amit a Kisfaludy és Vizslaparki utca kereszteződésébe terveztek, ennek már az engedélye is megszületett. Itt a Kisfaludy utat keresztező újabb zebra segíti majd a gyalogosokat a meglévők mellett.

Az alpolgármester elmondta: a kijelölt átkelőhelyeket rendszeresen ellenőrzik, s amennyiben szükséges, beavatkoznak, kiegészítő fényforrást telepítenek, javítják a felfestéseket, a láthatóságot, különösen intézmények közelében.

Arról is szólt, hogy az út-és járdafelújításkor már süllyesztett szegélyt építenek ki, könnyítve az átkelést a kerekesszékkel, babakocsival közlekedők számára. No meg gondolva a biciklisekre, különösen azokon a helyeken, ahol kerékpáros-átvezetés keresztezi az úttestet a zebra mellett.

A városban már két helyen, a Széchenyi-, illetve a Mindszenty-iskolánál emelt burkolatú gyalogos-átkelőhely, kvázi fekvőrendőr lassítja a járművek forgalmát. Ezt a biztonságot javító és bevált megoldást várhatóan további helyeken is alkalmazzák, tette hozzá Bali Zoltán.

A jövőre utalva az alpolgármester megemlítette, hogy a Göcseji úton a Deák-iskola előtti gyalogos-átkelőhely felülvizsgálatát tervezik a következő időszakban. Ez azonban országos közutat keresztez, emiatt egyeztetni kell a fenntartó Magyar Közúttal is.

Nagykanizsa

Nagykanizsán a városvezetés tisztában van a gyalogátkelőhelyek veszélyeivel, ezért több fronton is elindult a gondolkodás.

– Bár az általános rendőr­ségi statisztikák jónak mondhatók, azt mi magunk is tapasztaltuk, hogy a gyalogosgázolások terén mintha növekedett volna az esetszám – mondta Balogh László polgármester, aki jelezte: éppen ezért vették fel a kapcsolatot a rendőrséggel, s szakmai véleményt kértek arra vonatkozóan, miként lehetne növelni a gyalogátkelőhelyek biztonságát. – Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a Vásárcsarnoknál még idén úgynevezett „okos zebrát” alakítanak ki, melynek legnagyobb előnye, hogy érzékeli, amikor a gyalogos lelép a járdáról, és az aszfaltba épített LED-lámpák messziről jelzik ezt az autósoknak, akár rossz látási viszonyok esetén is.

Balogh László, Nagykanizsa polgármestere
Fotó: Szakony Attila

A polgármester hangsúlyozta: a szintén veszélyes Teleki utcai gyalogátkelőhelynél minden bizonnyal jelzőlámpák segítségével növelik majd a gyalogosok biztonságát. Ennek a beruházásnak az összege egyelőre nem áll rendelkezésre, de az idei vagy a jövő évi költségvetésben keresnek forrást a finanszírozásra.

– Az elmúlt időszakban több gyalogátkelőhely megvilágítását korszerűsítettük, s ezen feladatunkat a jövőben is szem előtt tartjuk, de arra is nagy szükség van, hogy az autósok kellő odafigyeléssel közlekedjenek – mondta Balogh László.

Társasjáték az utakon

– A közlekedés olyan társasjáték, amit jól megalkotott szabályok szerint kellene játszani. Ezek betartásával a nap végére a játék összes szereplője nyerni fog – ezt mondta Csobot Beatrix közlekedésmérnök, egy kanizsai autósiskola vezetője, gépjárművezető-szakoktató. Hozzátéve, mind a gyalogosoknak, mind pedig a gépjárművel közlekedőknek nem ártana tisztában lenniük azzal, hogy nem egyedül vannak az úton.

Fontos, hogy a látni és látszani elvet autós és gyalogos egyaránt szem előtt tartsa, figyelmeztet Csobot Beatrix
Fotó: Szakony Attila

-Amíg a gyalogosok és az autósok nem tanulnak meg együtt gondolkodni, illetve türelmesen-toleránsan viselkedni egymással, addig sohasem oldódik meg a manapság sajnos gyakori probléma, azaz a balesetek bekövetkezése. A napokban figyeltem fel egy negatív jelenségre. Arra, hogy nincs szemkontaktus a közlekedő személyek között. Pedig mindig látni kellene a másik fél szándékát. Legyen az irányjelzés, a gépjármű mozgása, hova sorolt be a másik fél, van-e gyalogosmozgás a járdákon. Vagy, például, ha kijelölt gyalogos-átkelőhely felé haladunk, forgatja-e a fejét a gyalogos, keresi-e a lehetőséget, jelzi-e az áthaladási szándékát. Elkoptak ezek a műveletek. A defenzív, azaz a védekező vezetésnek van egy olyan tétele, amely alkalmazható lenne akár megelőzés címén is: mindig várni kell a váratlan helyzetet – fogalmazott Csobot Beatrix. A közlekedésmérnök a megelőzés fontosságát hangsúlyozva elmondta azt is: több, nagyszabású kampány is szorgalmazta a közlekedés résztvevőinek, jelen esetben a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak illetve az autósoknak a védelmét. Az viszont már más kérdés, mennyire alkalmazzák ezt a közlekedők…

– A látni és látszani elv például nagyon szépen hangzik, amikor a reklámokban, a plakátokon megjelenik ősszel. De meg is teszünk ezért mindent? Órákig lehet arról beszélni, hogy a gépjárművezetők az út-, a látási és a forgalmi viszonyoknak megfelelően, jól megválasztott sebességgel vezessenek, elkerülve ezzel a vakvezetést Szerencsés dolog lenne a gyalogosok részéről is alkalmazni a látni és látszani szabályt. Mivel sokszor észrevehetetlenek az úton. Jó lenne, ha sötétedés után, fekete színű ruházatban, „önvédelemből” láthatósági karperecet használnak. Előfordult már velem, oktatás közben is, hogy a zebrához közeledve semmit nem láttunk a gyalogosból, aki egy fa takarásában várakozott, sötét ruházatban. Végül egy nagyon fontos szabály amivel saját életére tud vigyázni a gyalogos – emelte ki Csobot Beatrix. – Ahol elsőbbsége van a gyalogosnak, ott is köteles meggyőződni arról, hogy az áthaladása biztosított. Elméleti foglalkozáson el szoktam mondani a tanulóknak, ha körülnéznek és látják, hogy nem fog összejönni az áthaladás, tessék visszalépni: ha kell, szó szerint. A szabályok tehát mindkét félre vonatkoznak, segítsük egymást ezek betartásával – összegezte Csobot Beatrix.

A gyalogosok a legvédtelenebbek

A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok, akik a balesetek tanúsága szerint gyakran még a kijelölt átkelőhelyeken sem érezhetik magukat biztonságban.

A zalai tapasztalatokról Anti András rendőr alezredest kérdeztük. A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője elmondta: 2010-2020 között 202 esetben ütöttek el gyalogost kijelölt átkelőhelyen. További 35 baleset került be a statisztikába, amikor a gyalogosnak nem adta meg az elsőbbséget a jármű vezetője. A KRESZ ugyanis kimondja: a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azon járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.

Nagykanizsa legveszélyesebb gyalogos-átkelőhelye a Teleki úton, ahol zebrazászlók segítik a gyalogosok biztonságos átkelését
Fotó: Szakony Attila

Az adatsor teljességéhez tartozik, hogy az említett évtizednyi időszak alatt 151 elütés azért következett be, mert a gyalogos szabályt szegett, a leggyakoribb ok, hogy hirtelen lépett le az úttestre (84), illetve takarásból bukkant fel az érkező jármű előtt. Ez azt is jelzi, hogy nem csak a járművezetők hajlamosak figyelmen kívül hagyni a KRESZ előírásait, pedig azok a gyalogosokra is vonatkoznak, még ha nem is kell ezekből vizsgát tenniük. Visszatérve a kijelölt átkelőhelyeken bekövetkezett balesetekhez, a legkevesebb gázolás 2014-ban történt (12), a legtöbb 2019-ben (24), míg tavaly 19 következett be. Az okozók többsége személygépkocsi- vezető (182), de gázolt gyalogost kerékpáros is, 2 ilyen esetről árulkodik a statisztika. A gázolások következtében 11 gyalogos vesztette életét, súlyos sérüléssel járt 70 elütés, és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett 121 járókelő.

A legtöbb gázolás a városokban következett be. Nagykanizsán 79, Zalaegerszegen 73, Keszthelyen 24, Hévízen 12, Lentiben 5, Letenyén 3. A tragikus végű balesetek helyszínei közül kiemelkedik Nagykanizsa. A dél-zalai városban 6 gyalogos vesztette életét kijelölt átkelőhelyen, és ebből 3 eset a Teleki úton következett be, ahol 12 gázolás történt az említett időszakban, mégpedig 8 a Teleki út 7. előtti zebrán. Ugyanennyi, 12 gázolás volt a Balatoni úton, itt 1 gyalogos vesztette életét. A Hevesi úti 10 gázolásból 1 végződött tragédiával. Ezenkívül említhető a Kalmár utca (7) és a Fő út (4). Zalaegerszegen a Göcseji út áll az élen 13 elütött gyalogossal, s ezek közül a 45. szám, a Deák-iskola előtti zebrán hatan szenvedtek balesetet. A Kossuth utcán 8 gázolás történt, ebből 6 a Petőfi utcai kereszteződésnél. Keszthelyen a 24 elütésből a Tapolcai út emelkedik ki 8 esettel. Hévízen 12 gázolásból 8 a Széchenyi úton történt, 1 volt ezekből halálos.

Tavaly a kijelölt átkelőhelyen bekövetkezett gázolásokból megyénkben 3 végződött tragédiával: Keszthelyen 2, Nagykanizsán 1 ember vesztette életét. A városi környezet mellett jellemzőként említhető a napszak is. Eszerint a reggeli és délutáni, kora esti forgalmas időszakok a legveszélyesebbek. Ez különösen igaz a késő őszi, illetve téli hónapokra.

Anti András arról is beszélt: rendszeresen ellenőrzik a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, és amennyiben azt tapasztalják, hogy a járművezetők nem adják meg az elsőbbséget, akkor azt tudatos szabályszegésnek tekintik, ami akár 50 ezer forintos bírsággal is sújtható. A gyalogosok esetében pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy saját biztonságuk érdekében legyenek körültekintőek, mielőtt lelépnek az úttestre. Egyértelműen jelezzék átkelési szándékukat, és csak akkor keresztezzék az úttestet, ha meggyőződtek róla, hogy megkapják az elsőbbséget a járművezetőktől.

Kapcsolódó cikkeink:

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/elhunyt-a-nagykanizsai-munkas-utcaban-elgazolt-gyalogos-4851037/

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/gazolas-a-nagykanizsai-munkas-utcaban-4838872/

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/gyalogost-gazolt-a-zebran-a-kanizsai-ferfi-kesobb-a-no-eletet-vesztette-3952014/

https://www.zaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/zalaegerszegi-es-pusztaapati-gyalogost-gazoltak-el-sulyosan-megserultek-3414582/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában