Koronavírus Zalában

2021.01.07. 07:00

Zalalövőn a többség november második felében fertőződött meg

A helyi lakosság közel négy százalékánál mutatták ki a koronavírus jelenlétét az elmúlt év során a városban. A többségük november második felében fertőződött meg, amikor az egész ország területén tetőzött a járvány.

Gyuricza Ferenc

Forrás: feol.hu

Fotó: Elekes Gergő

Gyarmati Antal polgármester beszélt erről tegnapi tájékoztatóján. Mint mondta, az önkormányzat az első hullámban három, a második kezdete óta pedig 111 zalalövői személyről kapta meg a határozatot, azaz a helyi lakosok közül 114 főt biztosan érintett a járvány. Jelenleg egy fő gyógyul otthonában, azaz jóval kedvezőbb a helyzet, mint hetekkel korábban volt.

A polgármester arra is kitért, hogy a halálozások száma nőtt: 2020. szeptember 1. és december 31. között közel két és félszer annyi zalalövői lakos hunyt el, mint a megelőző év azonos időszakában.

Gyarmati Antal a járvány­ügyi szabályok betartása mellett a védőoltások lehetőségére is felhívta a figyelmet, valamint szólt arról, hogy a január–februári rendezvények biztosan elmaradnak

Zalalövőn.

Kiemelt képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában