2020.12.15. 08:00
Felújították az óvónői lakást Egeraracsán
Pályázati támogatással és saját forrásból szociális programokat indított, illetve fejlesztéseket valósít meg az önkormányzat.
Dancs László polgármester tájékoztatása szerint 29 millió forintos pályázati támogatást kapott a település az óvónői szolgálati lakás felújítására. A munkálatok tavasszal kezdődnek és nyárra befejeződnek. Ötmillió forint támogatással a település megvásárolja és rendberakja a faluközpontban lévő, elhagyott füves területet. A Belügyminisztérium 17 millió forintos támogatása és 2 millió forint önkormányzati önerő segítségével az egyik utcában közel egy kilométer hosszban térköves burkolat készült. Az önkormányzat a lakosságnak is kedveskedik. Idén a Mikulás nem közösségi programon adta át ajándékait a gyerekeknek: rendhagyó módon házhoz ment és a kerítésen át adta át a csomagokat. Az ajándékok beszerzését évek óta a falu holland lakosai támogatják. Az önkormányzat szociális tűzifát biztosít és házhoz is szállítja azt a rászorulóknak. Emellett 26 ezer forint települési támogatást is igényelhettek a lakosok.