Koronavírus Zalában

2020.12.14. 18:20

Balaicz Zoltán: 3046 fő az aktív fertőzöttek száma Zala megyében

Zalaegerszeg polgármesterének legfrissebb járványügyi tájékoztatóját változtatás nélkül közöljük.

zaol.hu

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere

Fotó: ZH Archívum

„Kedves Zalaegerszegiek!

Múlt héten a Lakhatásért Közalapítvány szociális támogatásairól adtam tájékoztatást, most pedig jelzem, hogy a Zalaegerszegi Család-, és Gyermekjóléti Központ 2 millió forint értékben, 6-11 ezer forint összegben, 251 nehezebb sorsú család számára nyújtott támogatást, segítve ezzel is az ünnepre való készülődést.

Eltörölték a vásárlási idősávokat, így a boltok és üzletek minden időszakban mindenki számára látogathatóak a szabályok betartásával (maszkviselés, távolságtartás).

Az operatív törzs döntése értelmében a központi szigorító intézkedések 2021. január 11-ig továbbra is érvényben maradnak. Ez azt is jelenti, hogy szilveszterkor sem lehetnek bulik, utcabálok, rendezvények. A zalaegerszegi helyzetet ez nem befolyásolja, hiszen itt már korábban döntés született arról, hogy mind a december 31-ei városi szilveszter, mind a január 1-jei újévi köszöntő elmarad.

A karácsonyi ünnepek, illetve Szenteste vonatkozásában december 21-én születik központi döntés az operatív törzs ülésén.

A Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesülete arról tájékoztatott, hogy az általuk szervezett városi farsangi felvonulás és jótékonysági fánkvásár, amely 2021-ben február 16-án lett volna esedékes, döntésük értelmében elmarad.

A Zala megyei és a zalaegerszegi rendőrkapitányság arról tájékoztatott, hogy több bejelentés alapján a Dísz téren csakis elvitelre üzemelő pavilonok mellett a vásárlók több esetben sem sétáltak tovább, hanem csoportosultak, ezért fokozottan ellenőrzik mind a vállalkozásokat, mind pedig a látogatókat a járványügyi szabályok betartása céljából.

Már lehet előzetesen jelentkezni oltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/

Újra megnyitottuk a járványügyi önkormányzati adományszámlát, minden felajánlást köszönettel fogadunk: 11749008-15432704-06530000

Zala megyében március óta mostanáig 8034 személy fertőződött meg. Tavasz óta a mai napig összesen 159-en haltak meg a vírus következtében a megyében. A gyógyultak száma 4829 fő, az aktív fertőzöttek száma 3046 fő. A 3046 aktív Zala megyei fertőzött közül 1224 fő a zalaegerszegi járásban lévő településeken él, 1822 fő más települések lakója. Örömteli, hogy az aktív fertőzöttek száma már két hete csökkenő tendenciát mutat, és a lenti adatokból az is látható, hogy egyre kevesebb az érintett intézmény is. Városunkban ma bölcsődébe 175, óvodába 797 gyermeket vittek. Az újraindult szociális étkeztetést elvihető, illetve kiszállított ebéd formájában ma 283 fő vette igénybe. Az újraindult ”Segít a város„ időseket támogató programba eddig 13 fő kapcsolódott be.

Bölcsődék:

- A Tipegő Bölcsődében nincs érintett dolgozó.

- A Cseperedő Bölcsődében nincs érintett dolgozó.

- A Napsugár Bölcsődében nincs érintett dolgozó.

- Az Űrhajós Bölcsődében 2 igazolt koronavírus fertőzött dolgozó van.

Óvodák:

- A Napsugár utcai óvodában 3 óvónő, 1 dajka eredménye pozitív lett. A rendkívüli szünet minden csoportban lejárt.

- Az Űrhajós utcai óvodában 3 óvónő eredménye pozitív lett, szoros kontakt miatt 1 óvónő, 2 dajka és 1 pedagógiai asszisztens hiányzik. 2020. december 14-18. közötti időszakra kettő csoportra rendkívüli szünetet rendelt el a minisztérium.

- A Szent László utcai óvodában 1 óvónő pozitív, szoros kontakt miatt 2 dajka és 1 pedagógiai asszisztens hiányzik. 2020. december 10-19. közötti időszakra egy csoportra rendkívüli szünetet rendelt el a minisztérium.

- A Kis utcai óvodában 1 óvónő tesztelését várjuk.

- A többi óvodában nincs érintettség.

Helyzetjelentés a zalaegerszegi iskolákból az állami fenntartók, a Tankerület és a Szakképzési Centrum tájékoztatása alapján (9. évfolyamtól minden intézmény digitális oktatásra állt át):

- Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola: 1 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Dózsa György Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola: 4 diák igazolt koronavírus fertőzött.

- Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola: 1 diák, 2 tanár hatósági karanténban, ebből 1 diák és 2 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Liszt Ferenc Általános Iskola: 2 diák és 2 tanár hatósági házi karanténban, ebből 2 diák és 2 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Öveges József Általános Iskola: 2 diák hatósági házi karanténban, ebből 2 diák igazolt koronavírus fertőzött.

- Eötvös József Általános Iskola: 3 diák, 3 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Izsák Imre Általános Iskola: 2 diák, 2 tanár hatósági házi karanténban, ezekből 2 diák és 2 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Béke ligeti Általános Iskola Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola: 4 diák, 3 tanár hatósági házi karanténban, ezekből 4 diák és 3 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Zalaegerszegi Nyitott Ház Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola: 3 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Pálóczi Horváth Ádám Művészeti Iskola: 1 tanár hatósági házi karanténban, ebből 1 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI: 2 diák, 1 tanár hatósági házi karanténban, ebből 2 diák és 1 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium: 1 diák igazolt koronavírus fertőzött.

- Ganz Ábrahám Technikum: 6 diák hatósági házi karanténban, ezekből 4 diák igazolt koronavírus fertőzött.

- Munkácsy Mihály Technikum: 2 diák hatósági házi karanténban, ebből 1 diák igazolt koronavírus fertőzött.

- Deák Ferenc Technikum: 1 diák igazolt koronavírus fertőzött.

- Báthory István Technikum: 3 diák hatósági házi karanténban.

- Csány László Technikum: 1 tanár, 1 diák hatósági házi karanténban, ezekből 1 tanár igazolt koronavírus fertőzött.

- Kölcsey Ferenc Gimnázium: nincs koronavírus fertőzött.

- Zrínyi Miklós Gimnázium: nincs koronavírus fertőzött.

- Széchenyi István Technikum: nincs koronavírus fertőzött.

Idősek Otthona és Gondozóház: az alapszolgáltatásban (nappali ellátás, házi segítségnyújtás, étkeztetés) 3 dolgozó pozitív. A bentlakásos szolgáltatásban minden dolgozó és minden ellátott negatív.

Család- és Gyermekjóléti Központ: nincs koronavírus fertőzött.

Néhány fontos információ a koronavírusról:

A COVID19 egyike a sok koronavírusnak. A koronavírusokat már ismerjük, de ez egy új típusú vírus, ami Kínából terjedt el a világban.

A COVID19 koronavírus emberről emberre terjed, lefolyása változatos, a tünetmentességtől az enyhe tüneteken át a halálig sokféle lehet.

Veszélyes, hogy mind a terjedési sebessége, mind pedig a halálozási aránya a világméretű adatok alapján sokkal magasabb, mint más, hasonló lefolyású betegségeknek. Az elmúlt egy évben a világon már több mint 1,6 millióan haltak bele a vírusba.

A COVID19 az idősebb korosztályra veszélyes igazán, de a fiatalok és a gyermekek is megfertőződhetnek. Ha nem is mutatnak tüneteket, vagy enyhék a tüneteik, ők is hordozhatják a vírust és ezzel veszélyeztethetik az idősebbeket.

A halálozási arány mellett fontos információ, hogy a COVID19 koronavírus komoly szövődményeket okoz, melyek egy része életünk végéig is megmaradhat.

A vírusból való kigyógyulás sem okoz hosszan tartó védettséget, tehát a COVID19 újból elkapható.

Jelenleg hatásos ellenszer, megbízható, széles körben és hosszabb ideig tesztelt gyógyszer, illetve oltás nem létezik. Rengeteg helyen folynak kutatások és vannak biztató eredmények, ezekben valamennyien reménykedünk!

Amíg nincs hatásos, tesztelt és igazolt gyógyszer, illetve oltóanyag, addig a leghatásosabb módszerek a járvány terjedésére a már sokszor ismételt eszközök: személyes higiénia, rendszeres kézmosás és fertőtlenítés, zárt térben való helyes maszkhasználat (az orrot is takarnia kell), távolságtartás.

Vigyázzunk egymásra!

Zalaegerszeg, 2020. december 14.

Balaicz Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában