Jóval kisebb lesz az építményadó

2020.12.16. 07:00

Adót csökkent Nagykanizsa

Az építményadóhoz kapcsolódó jelentős kedvezményekről döntött a minap Balogh László polgármester.

Pásztor András

A javaslat előnyben részesíti az ipari park fejlesztésére kijelölt területen megvalósítandó beruházásokat, azonban az e területen kívüli, új termelési célra szolgáló építmények vonatkozásában is jelentős kedvezményeket biztosít.

Bizzer András alpolgármester elmondta: Nagykanizsa gazdasági programjában kiemelt célként fogalmazódott meg, hogy a település tőkevonzó képessége erősödjön, a helyi gazdaság pedig dinamikusan fejlődjön. E célok eléréséhez szükséges olyan tőkeerős hazai és külföldi vállalkozások bevonása, letelepítése, illetve ösztönzése, amelyek hozzájárulhatnak a város és térsége fejlődéséhez.

A város szempontjából elsősorban a termelő munkahelyek körének a szélesítése és az innovációs kapacitásokkal rendelkező cégek bevonzása a cél – folytatta Bizzer András. Ehhez fontos, hogy a város rendelkezzen nagy, összefüggő, ipari beruházásokra alkalmas területekkel, amelyeket kedvező feltételek mellett fel tud kínálni a befektetők számára. A téma fontosságára tekintettel a közgyűlés az októberi soros ülésén már tárgyalt az építményadó rendelet módosításáról, ami akkor, abban a formában nem került elfogadásra, azonban a városvezetés most szükségesnek látta, hogy a korábbi közgyűlésen elhangzottakat is figyelembe véve döntés szülessen a városra vonatkozó építményadó-kedvezmény bevezetéséről.

- A módosítás szerint az ipari parki területen létesített építmény után az adókötelezettség keletkezését követő három adóévben az adó 0 forintban kerülne megállapításra – részletezte az alpolgármester. – Az ezt követő két évben négyzetméterenként 400 forint lenne az adómérték, ami 50 százalékos kedvezményt jelent, míg a további években az általános adómérték kerülne meghatározásra. Az ipari park területén kívül létesített termelési célú építmények után az adókötelezettség keletkezését követő két adóévben az adó mértéke négyzetméterenként 200 forintban kerülne megállapításra, majd az ezt követő évben 400 forintra emelkedne ez az összeg, a további években pedig az általános, 800 forintos adómértéket határoznák meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában