Kurusa László „A fafeldolgozás érdemesei” között – könyv született a sikeres életútról

Kurusa Lászlót, a Zala Bútorgyár nyugalmazott vezérigazgatóját erre érdemesítették. Az országos Faipari Tudományos Egyesület 2013-ban indította el „A fafeldolgozás érdemesei” sorozatát, amelyben eddig négy, országosan is kiemelkedő tevékenységet végző szakember életútját mutatták be. A sorozat idén megjelent negyedik kötetét, negyedik szakemberként Kurusa Lászlónak, a Zala Bútorgyár nyugalmazott vezérigazgatójának, a zalai bútorgyártás korszerűsítőjének, a Pannon fa- és bútoripari együttműködés szervezőjének szánták. A Bicskén, 1943-ban született aranydiplomás, okleveles faipari mérnök életútját dr. Tóth Sándor László, a FATE elnökhelyettese dolgozta fel, aki kiemelte, Kurusa László azon mérnökök közé tartozik, aki végigjárta a szakmai ranglétra valamennyi fokát.

Eredményes, kitartó munkával lett vezérigazgató. A zalai bútorgyártás és bútoriparág fáradhatatlan fejlesztője örökre eggyé forrt a zalai dombokkal, fákkal és az erdőkkel – mozgalmas élettörténetéből szemezgettünk.

Kurusa László önérzetét bántja az a ma is gyakran hangoztatott vélemény, miszerint a nagyvállalatokat a rendszerváltozás előtt az állam tartotta el. A Zala Bútorgyár esetében (több más gyárral együtt) ez fordítva volt. Az 1980-as években a Zala Bútorgyár árbevétel­arányos nyeresége 8–10 százalék volt. Az állam 1988-ban 1 milliárd 300 milliós árbevétel mellett különböző jogcímeken 192 millió forintot vont el a gyártól, termékeik keresettek voltak külföldön is.

A könyv szereplőjét 1971 tavaszán a Zala Bútorgyártól hívták, s a kedvező feltételek láttán Zalaegerszegre költöztek. Ideérkezésekor zajlott a bútoripari rekonstrukció Zalaegerszegen, új telephelyen a legmodernebb technológiával korszerű gyár épült. Hamarosan a beruházás műszaki vezetője lett, majd a gyár avatása után a 450 fős korpuszgyártó üzemet irányította, később főosztályvezető, főmérnök, műszaki igazgató, 1986-tól a gyár igazgatója lett, s itt dolgozott 2001-es nyugdíjazásáig. A Vállalati Tanács három ízben választotta meg igazgatónak. Mint a könyvben olvasható, erős vonzalmat érzett a bútortervezés iránt is, több bútorcsaládot ő álmodott meg, ezek közül a legismertebbek a „Verona” bútorok voltak, amelyek az OTTHON ’83 Kiállításon BNV-nagydíjat kaptak. A legnagyobb tetszést aratott kiállítók között az első helyen a Zala Bútorgyár szerepelt. A korszak divatját követve az 1990-es években egyre több természetes faanyagból készülő bútor jelent meg a gyár kínálatában. Ezek között is az egyik legsikeresebb a 38 elemből álló, tölgyfa „Zala Rusztik” program volt, amelynek szekrénysora 2000-ben Magyar Termék Nagydíjat kapott.

Fontos szerepet vállaltak szállodák berendezésénél is. A Hotel Mercure – Budapest teljes berendezését a Zala Bútorgyár vállalkozási divíziója készítette 1997-ben, Németországban pedig nyolc nagyobb szállodát rendeztek be. Tény, a Zala Bútorgyár a gazdasági és politikai rendszerváltás idejére az ország legnagyobb egytelephelyes bútorgyárává vált. A cég az IKEA Áruházlánc legnagyobb hazai beszállítója lett, egyedüliként a Zala Bútorgyár felelt meg valamennyi szempontból a svéd szállítási előírásoknak. Az ország különböző részein nyolc márkaboltot működtettek, sikeres éveikben 1600 fővel, 27 mérnökkel, 37 egyetemi végzettségű munkatárssal dolgoztak. A rendszerváltás után a cég részvénytársasággá alakult át, 1991 és 2001 között Kurusa László volt az elnök-vezérigazgató. Közben egy zalai Faipari Innovációs és Szolgáltatási Centrum létrehozását kezdeményezte, amely 1998-ban megjelent a megye településfejlesztési programjában is. Ez képezte alapját a 2001-ben megalakuló, a fa- és bútorgazdaság regionális szervezeteit tömörítő Pannon Fa- és Bútoripari Klaszternek, amelynek egyik alapítója, majd társ­elnöke Kurusa László volt.

Volt malajziai vegyesvállalatuk is, 1988 júniusában Kuala Lumpurban aláírták a vegyesvállalati szerződést, létrejött a Wandex Sdn. Bh.d. termelő és exportáló maláj–magyar vegyesvállalat 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal. Magyar részről az IDEX, Home Art Külkereskedelmi Vállalat és öt nagyobb bútorgyár alkotta a tulajdonosi kört. A vegyesvállalat igazgatóságának elnöki tisztségét magyar részről Kurusa László töltötte be. A jól induló gyárat azonban baleset érte, felrobbant a szomszédos petárdagyár, s a faipari üzem is leégett.

A könyv kitér Kurusa László nyugdíjas éveire, illetve a közért vállalt tevékenységére is. 2001-es nyugdíjba vonulása után a „Fagaria” faipari, tervező, tanácsadó egyéni cégével részt vett a Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti Intézetével klaszter pályázatok megvalósításában, valamint a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány faipari fejlesztéseit és a faipari vállalkozások közötti együttműködéseket segítette. Részt vett a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kara zalaegerszegi kihelyezett mechatronikai képzésének előkészítésében. A Magyar Mérnöki Kamara Erdészeti, Faipari, Papíripari és Mezőgazdasági Tagozatának elnökségében 2009-ig dolgozott, tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Faipari Szakbizottságának. Kutatómunkával és meghívott előadóként is segítette kedves egyetemét. Munkásságát elismerve, az egyetem rektora 2005-ben a „címzetes egyetemi docens” címet adományozta számára. Alapító tagja a Soproni Erdész és Faiparos Diákok körének, 1988 és 2010 között tagja volt a soproni Egyetem Faipari Mérnöki Kar államvizsga-, majd záróvizsga-bizottságának és kari tanácsának. 1985-ben megkapta az Eötvös Loránd-díjat, 2010-ben pedig a Fáy Mihály-életműdíjat. 2016-tól a Faipari Tudományos Egyesület Örökös Tagja lett. 2019-ben pedig az ötven éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységéért a Soproni Egyetem Aranyoklevelében részesült.

Kurusa László vezérelve mindig is ez volt: „Bízni a sikerben, alázat a munkában!”