A két szakaszon a jövőben nem fog megbotlani senki

2020.11.13. 10:00

Járdákat újítottak fel Reszneken

Rossz állapotú, helyenként már-már életveszélyesnek is mondható járdaszakaszokat újíttat fel a község önkormányzata. A kivitelező cég munkatársai csütörtök délelőtt a Petőfi utcában dolgoztak.

Gyuricza Ferenc

Zajlik az aszfaltozás a Petőfi utcában, az előtérben Béres Dániel és Kulcsár Csaba

Fotó: Gyuricza Ferenc

Itt egy körülbelül 400 méteres szakasz újraaszfaltozása zajlott, azt követően pedig a Mártírok útja mintegy százméteres szakaszát hozták rendbe. Kercsmár István polgármester elmondása szerint évekkel ezelőtt a falu más részein már végeztek járdafelújítást, ám akkor ezek a szakaszok még kimaradtak. Mostanra azonban olyan állapotba kerültek, hogy tovább már nem halogathatták a munkálatokat.

Zajlik az aszfaltozás a Petőfi utcában, az előtérben Béres Dániel és Kulcsár Csaba
Fotó: Gyuricza Ferenc

– Mind a Petőfi utcában, mind pedig a Mártírok útján töredezett, kátyús és egyenetlen felületű volt a régi járda, ráadásul a Petőfi utcai szakaszon az idősebb korú helyiek közül sokan közlekednek, hiszen ez a templomhoz vezet – mondta a polgármester.

– Sajnos olyan eset is előfordult a közelmúltban, hogy éppen a burkolati hibák miatt megbotlott és elesett egy helyi lakos. Ezeket a veszélyhelyzeteket a jövőben mindenképpen el akarjuk kerülni, ezért is nyújtottunk be pályázatot a járdák felújítására.

A község a Belügyminisztériumtól közel ötmillió forintot nyert a munkálatokra, ezt 800 ezer forint saját erővel kell kiegészíteniük. A felújítás során betonozással előbb a felületkiegyenlítést végezték el, s ezzel párhuzamosan földdel megtámasztották az árok felőli oldalt, ezekben a napokban pedig az aszfaltozás zajlik. Kercsmár István azt mondja, utóbbi műveletnél arra különösen odafigyelnek, hogy a kapubejáróknál megfelelő legyen a felület kialakítása.

– Olyan kivitelező céget választottunk, amely minőségi munkát végez – folytatta. – A Vasi Aszfalt Kft. saját aszfaltkeverővel rendelkezik, és a gépparkja is megfelelő ahhoz, hogy az esetenként kifejezetten szűk helyen is megfelelően tudjanak dolgozni. A földdel való megtámasztás pedig arra is jó volt, hogy egy kicsit kiprofilozták az árkokat, így reményeink szerint a csapadékvíz elvezetésével sem lesznek gondjaink a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában