Összefogás a szakrális épületekért

2020.11.18. 14:00

Felújításra vár a Nagyboldogasszony-templom és a Nepomuki Szent János-kápolna

Széles körű összefogás indult a dél-zalai település szakrális épületeinek felújítása érdekében. A falu központjában álló Nagyboldogasszony- templomnál a tető rendbetétele volna a legfontosabb feladat, a vörcsöki falurész fölött magasodó Nepomuki Szent János-kápolna esetében viszont teljes körű renoválásra lenne szükség.

Gyuricza Ferenc

A csörnyeföldi Nagyboldogasszony-templomhoz az önkormányzat már megvásárolta a tetőcserepet Fotók: Gyuricza Ferenc

Csak az egyikben tartanak szertartásokat

A két szakrális épület közül jelenleg csak a Nagyboldog­asszony-templomban tartanak szertartásokat. Maga az épület viszonylag fiatal, 1997-ben, egy harangláb bővítésével készült el. Az épületen végzett munkák már akkor is többnyire közösségi összefogás révén valósultak meg, elavult technikákkal, és gyakran a szükséges szakértelem hiányával. Ebből kifolyólag aztán viszonylag hamar előjöttek a hibák, a tetőszerkezete több helyütt beázik, az épület hátuljának bal oldali részén pereg le a vakolat, míg a haranglábhoz kapcsolódó tetőszerkezet melletti bádogozás az épületbe vezeti a csapadékot, ami a belső lambérián át a padsorok közé csordogál. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az épület mellé ültetett fák levelei a csatornákat eltömítették, a cserepeket leverték, s mohásodást okoztak a tetőn, ami ugyancsak melegágya volt a falak vizesedésének, beázásának. A fák – amiket az önkormányzat a közelmúltban kivágatott – esztétikai problémákat is okoztak, délkeleti oldalról teljesen eltakarták az épületet.

A csörnyeföldi Nagyboldogasszony-templomhoz az önkormányzat már megvásárolta a tetőcserepet Fotók: Gyuricza Ferenc

A templom építésekor a födémszigetelés is elmaradt, ez a fűtésszámlát növeli, de a vezetékes ivóvíz bevezetése sem történt meg, illetve statikai hiányosságok is jelentkeztek. A templom orgonája szintén a beázás miatt egyelőre nem használható.

Teljeskörű felújításra lenne szüksége a Nepomuki Szent János-kápolnának

A 200 éve felszentelt Nepomuki Szent János-kápolnával, értékeivel, illetve annak állapotával – éppen a jubileum kapcsán – ez év júliusában foglalkoztunk részletesen. Akkor Gálhidi Sándor muraszemenyei plébános elmondta: ennek az épületnek a renoválása jóval nagyobb feladatnak ígérkezik, hiszen itt teljes körű felújításra lenne szükség. Ha csupán a tetőt nézzük, nemcsak a héjalás cseréjére lenne szükség, de a tartógerendák többsége is elkorhadt, azok szintén pótlásra szorulnak. A torony zsalugáteres ablakait ugyancsak cserélni vagy javítani kell, mint ahogy megoldást kell találni az épület falainak vizesedésére és a szigetelésre is. S ezek csupán a legfontosabb teendők.

A szintén felújításra szoruló Nepomuki Szent János-kápolna felszentelésének 200. évfordulóját idén ünnepelték

A községben mindkét épület felújításával számolnak, ám azt, hogy melyik munkálatra mikor kerülhet sor, egyelőre nem tudják. Ez annak a közadakozásnak az ütemén is múlik, amit már elindítottak, de – mint azt Hóbor-Sztrahia Krisztina polgármester elmondta – közben folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket is, illetve az önkormányzat is igyekezett hozzájárulni a költségekhez.

– A Nagyboldogasszony templom újrahéjalásához nagyon kedvezményesen tudtunk tetőcserepet vásárolni, míg az egyházközség gyűjtést indított, amely során a településről elszármazottakra is számítanak – sorolta az eddigi eredményeket a polgármester. – Amennyiben a templom munkálataira más forrásból, például pályázat révén is tudunk pénzt szerezni, úgy abban maradtunk, hogy az adakozásból összegyűlt összeget rögtön átcsoportosítjuk a kápolna felújítására.

Hóbor-Sztrahia Krisztina polgármester: széles körű összefogás kezd megvalósulni

A polgármester szerint a Nagyboldogasszony-templom állagmegóvása érdekében a tetőszerkezet javítása elkerülhetetlen, ennek költsége – a már megvásárolt tetőcserép árán túl – valamivel több mint hárommillió forint lenne. Az épület állapotfelmérése során megállapították, hogy a meglévő gerendák megfelelőek az új cserép felhelyezésére, azonban a templom belsejében – a már említett statikai hiányosságok pótlása érdekében – az új héjazat felhelyezése előtt el kell végezni a falak összekötését is. Ezek a legégetőbb problémák, de a fűtésrendszer korszerűsítését, a zsaluk felújítását, a belső tér és a külső homlokzat újrafestését, utóbbi szigetelését, továbbá a toronylemez felújítását is célszerű lenne elvégezni, és egy mellékhelyiség kialakítására is szükség lenne.

A községben úgy tervezik, amennyiben a Nagyboldogasszony-templom tetőfelújítása megtörténik, úgy az onnan lekerülő cseréppel ki tudják váltani a kápolna sérült, töredezett paláját, ezáltal pedig ideiglenesen meggátolnák annak beázását, ami a Nepomuki Szent János nevét viselő kétszáz éves épületnél szintén az egyik legsürgetőbb teendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában