Dömök Mónika interjú

2020.11.29. 07:00

Az egyensúly megtalálására törekszik

A letenyei Liborné Dömők Mónika okleveles egészségügyi menedzser két éve a nagykanizsai Plazma Központ vezető asszisztense. Vallja: az érzelmi alapú döntések hol segítik, hol hátráltatják a munkáját, de mindig az egyensúly megtalálásra törekszik.

Benedek Bálint

Liborné Dömők Mónika: Fontos, hogy az emberek tudják, a plazmaadással segíthetnek Fotó: Plazma Központ

Liborné Dömők Mónika a mai napig hálás dolgos kétkezi munkából élő szüleinek, akiktől testvéreivel együtt sok szeretetet kaptak. A felnőtt élethez útravalóul nem anyagi támogatást, hanem jó tanácsokat adtak. Hagyták, hogy megtalálják az útjukat, s ehhez a feltételeket is megteremtsék maguknak.

– Zalaegerszegen egészségügyi szakiskolába jártam, ápolóként végeztem – mesélte. – A nagykanizsai kórházban a traumatológián, a gerontológián és a fül-orr-gégészeti osztályon dolgoztam. A szakiskola után munka mellett leérettségiztem. Fejlődni akartam, ezért jelentkeztem főiskolára, minden szabadidőmet a tanulásra fordítottam. Négy éven keresztül folyamatosan három hét alatt dolgoztam le a havi munkaidőmet, közben Zalaegerszegre jártam az egészségügyi főiskolai kar diplomás ápoló szakára. Majd a letenyei Kolping Idősek Ápoló-Gondozó Otthona szepetneki ­telephelyének vezetője, két évvel később pedig az intézmény vezető ápolója lettem.

Hozzátette: a szociális ellátásban eltöltött idő rengeteg áldozattal járt. Nagy kihívás volt, hogy az ellátórendszeren belül olyan megoldásokat találjon, amelyek úgy teszik lehetővé az idős emberek magasabb színvonalú ellátását, hogy közben a jogszabályi elvárások is teljesülnek. Az ott eltöltött hét év alatt teljesítő- és tűrőképessége határait súrolta. Ebben az időszakban azt érezte: lassan elfogy a lendülete.

Liborné Dömők Mónika: Fontos, hogy az emberek tudják, a plazmaadással segíthetnek
Fotó: Plazma Központ

– A lányom pályaválasztása előtt a lehetőségeket böngésztük, amikor megpillantottam a Pécsi Tudományegyetem egészségügyi menedzser mesterszakát – folytatta. – A tanulás mellett sokat dolgoztam, de megszereztem a diplomát. A munkámban viszont elveszítettem a motivációmat. A megélt negatív élmények feldolgozásában rendőrtiszt férjem és két gyermekem is sokat segített. Ekkor lépett az életembe a Kedplasma. Véletlenül találtam az álláshirdetésükre, nem sok ismeretem volt akkor a plazmagyűjtésről. Az egyetemen megtanultam, mi az a vérplazma, ugyanakkor a gyógyszergyártásban elfoglalt szerepéről kevés ismerettel rendelkeztem. Szakfolyóiratokat bújtam, az internetet böngésztem, hogy megismerjem, miről van szó.

De mi is az a vérplazma? A vérplazma 93 százaléka víz, 7 százaléka pedig az az értékes anyag (fehérje, immunglobulin), amely szükséges bizonyos rendellenességek kezelésére, mint a vérzékenység, vagy az immunhiányos betegségek. Vérplazmára lehet szüksége egy égési sérültnek is. A tetanusz fertőzés kezelésére használt injekció is vérplazmából készül. A donorok önkéntesen adományozzák a vérplazmát. Vannak, akik félnek, vagy az információ hiányában negatív véleménnyel vannak a plazmaadásról. Egészen addig, míg nem egy családtag, barát, ismerős lesz beteg, akinek vérplazma alapú készítményre van szüksége. Ekkor átértékelődik a korábbi kritika. S ne felejtsük el: a plazmából készített gyógyszer mesterségesen nem állítható elő.

 

Nem elég csak betölteni egy ilyen pozíciót, tanulni kell a vezetői szakmát. Tanulás révén és gyakorlati megtapasztalásokkal válik jó vezetővé az ember.

 

– Cégünk a magas minőségbiztosítási elvárásoknak megfelelően állítja elő a plazmát – fogalmazott. – Szigorú szabályok biztosítják, hogy a donor egészségi állapotát a plazmaadás nem veszélyezteti, rendszeres laboratóriumi és orvosi vizsgálatok előznek meg minden alkalmat. A plazmaadás a jelenlegi helyzetben még inkább felértékelődött. A koronavírus okozta megbetegedések súlyossága változatos. Folynak a tudományos kísérletek, jelenleg sikeresen alkalmazzák a koronavírus-fertőzésen átesett, már gyógyult személyek vérplazmáját a kezelésben, így fontos tudni az embereknek, hogy ezzel segíthetnek. A vérplazma-terápia lényege, hogy a koronavírus-fertőzésen átesett egyén szervezetében ellenanyag termelődik. Ez az ellenanyag nyújt passzív immunizálást a beteg számára, aki megkapja a vérplazmát. Így szervezete képes felvenni a harcot a vírussal.

A női vezetők helyzetéről szólva elmondta: egy nőnek vezetőként nehezebb bizonyítani, hogy alkalmas erre a feladatra. Sokkal több energiát kell belefektetni. A központ vezetője férfi, aki ugyan jó vezető, mégis ritkábban fordulnak hozzá a női dolgozók, ha problémájuk akad. Úgy érzi, a nézeteltérések kezelésében nőként empatikusabb, elnézőbb és engedékenyebb. Jobban átérzi bizonytalanságaikat, félelmeiket, gyengeségeiket. Hamarabb észreveszi, ha valakinek problémája van, legyen az munkahelyi, vagy magánéleti.

További cikkeink:

https://www.zaol.hu/nokfokuszban/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában